Connect with us

Kerítésen túl

Marosvásárhelynek ismét magyar polgármestere van!

soos-zoltan
Megosztás

Marosvásárhely húsz év után újra magyar polgármestert választott Soós Zoltán személyében, az eddig összeszámolt szavazatok alapján behozhatatlan előnnyel vezet.

Soós 2016-ban is indult már a tisztségért,

de akkor szoros versenyben alulmaradt a várost 2000 óta vezető Dorin Floreával szemben. A román polgármester a mostani választáson nem indult újra, Claudiu Maiort, a baloldali Pro Románia párt jelöltjét támogatta. Ezzel a 2000-ben leköszönő Fodor Imre után újra magyar polgármestere van a legnagyobb – román etnikai többségű – székelyföldi városnak.

Soós korábban a kampányhajrában az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogy egy Marosvásárhely van, két nagy nemzeti közösséggel, és ugyanaz a problémája románnak és magyarnak. Emellett a következőket mondta:

Leginkább az a fontos, hogy megmozduljon a város. Nem csak a választás napján, hanem úgy általában is. Húsz éve állunk egy helyben. Egyfajta dugóba kerültünk, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Ezen kell változtatni. Nem kell ehhez nagy dolgokat kitalálni. Számos jó példa van a környékünkön Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig, olyan városok, amelyek mind előttünk járnak. Nem szégyen tőlük tanulni!

Forrás

salamon

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük