Connect with us

Ez a nap

Martin Schulz külügyminiszter lesz és lemond a pártelnökségről

Megosztás

Martin Schulz távozik a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségéből a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás után. Ezt a politikus személyesen jelentette be szerdán Berlinben.

Schulz teljes erővel az Európai Unió megújításáért kíván dolgozni

Martin Schulz az SPD elnökségi ülése után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nem tudta ellátni pártelnöki feladatait a tagság, és a saját maga elvárásainak megfelelően.

Elmondta, hogy a következő kormányban külügyminiszterként kíván tevékenykedni, és teljes erővel az Európai Unió megújításáért kíván dolgozni.

Andrea Nahles a következő hetekben Martin Schulzcal igyekszik meggyőzni a tagságot, hogy szavazzon a koalíciós szerződésre

Hozzátette, hogy az SPD új elnökének Andrea Nahles parlamenti frakcióvezetőt javasolja.

Andrea Nahles kiemelte: a következő hetekben együtt járja majd az országot Martin Schulzcal, együtt igyekeznek meggyőzni a tagságot, hogy szavazzanak a koalíciós szerződésre.

A tagság február 20-tól március 2-ig szavazhat. Az eredményt március 4-én hirdetik ki. Az SPD akkor folytathatja a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU pártszövetséggel, ha a többség elfogadja a szerződést.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük