Connect with us

Blogbazár

Matolcsy megkapta jól megérdemelt sallerét Gábor Györgytől

zsido
Megosztás

Autóban ülve, s a híreket hallgatva arról értesít a hírolvasó, hogy a kiváló Matolcsy nekiesett Varga Mihálynak, s a pénzügyminisztert egy Talmudból vett idézettel küldte a padlóra.

Tehát nem éltem hiába!

Én itt orrba-szájba idézem a héber Bibliát, a Tanachot, idézem a Talmudot, idézem az Újszövetséget, volt már Korán is néhányszor, s most megérhettem azt, hogy két fideszes főkáder a Talmudból vett citátummal veri szét egymás képét! Hálát adok, hiszen „te, Örökkévaló, pajzs vagy körülöttem…, hangommal az Örökkévalóhoz kiáltottam föl, és ő meghallgatott engem szent hegyéről.” (Zsoltár 3,4-5).

Aztán idehaza látom ám, hogy mit is írt Matolcsy. Hát ezt írta:

„Vigyázz a gondolataidra, mert szavak lesznek belőlük, vigyázz a szavakra, mert tettek lesznek belőlük, vigyázz a tetteidre, mert a személyiséged lép elő belőlük és vigyázz az egyéniségedre, mert a sorsod lesz belőle.” /Talmud, Ószövetség/

Na, Gyurka, ennél még a babaseggen lévő piros folt is jobban állt magának

Mert legelőször is: mi a búbánat az, hogy „Talmud, Ószövetség”? Ez milyen forrásmegjelölés, Gyurka? Ezzel az erővel írhatta volna azt is, hogy – teszem azt – Antigoné, római irodalom. Vagy azt, hogy Petőfi, futurizmus. Vagy Puskin: Anyegin, Závada: Egy piaci nap. Vagy bármit írhatott volna, mert akármit is ír, az úgy hülyeség, ahogy írja vagy mondja, pont annyira, mint ez a „Talmud, Ószövetség”.

Aztán menjünk tovább! Az ember persze nem tudja a Talmudot (mi több, a „Talmudot, Ószövetséget”) fejből, de azt tudja, hogy ilyen mondás sem a Talmudban, sem az Ószövetségben (amúgy tanulja meg, Gyurka, hogy Tanach, vagy azt, hogy Héber Biblia – ez utóbbi könnyebben fog menni, ha már a Talmudot emlegeti, szóval ismételgesse csak párszor: Héber Biblia), szóval sem egyikben, sem másikban ilyen mondás nem található.

Milyen bánatos internetes, harmatos tavaszi mező-illatos, rózsaszín szívekkel keretezett,

virágfonatos ornamentikával ékített bölcs mondások felületén lelte ezt a lelkünkbe markoló bölcsességet, Gyurka? Milyen parafrázisoktól hemzsegő, Elektrába burkolózó hamletes küllemű, úrhatnám polgárosan hülye, Godot-ra váró, s kopasz énekesnőnek álcázott, öreg hölgyként a vágy villamosán megérkező, a babaszobában kurázsi mamásan Ványa bácsiskodó, csirkefejes aggyal imposztorkodó hülyeséget olvasott össze, Gyurka, amit most végtelen negatív bölcsességében, mindannyiunk épülésére, visszaböfizett? Mert megismételném: ilyen, eredeztethető mondás még akkor sincs az Örökkévalótól sem a Tanachban (Ószövetség), sem a Talmudban, ha azt maga a közpénzjelleget rendre elveszejtő, amúgy ráérő idejében önmagát a Magyar Nemzeti Bank elnökének magamutogató figura azt állítja.

Szóval: nincs!

Van viszont máshol. Tudniillik Mohandász Karamcsand Gandhinál. Vagyis, hogy értse, Gyurka, a forrásmegjelölést: Talmud, Ószövetség, Mohandász Karamcsand Gandhi. Angolul ez így hangzik: „Keep your thoughts positive because your thoughts become your words. Keep your words positive because your words become your behavior. Keep your behavior positive because your behavior becomes your habits. Keep your habits positive because your habits become your values. Keep your values positive because your values become your destiny.”
Nézzen tükörbe, Gyurka, tekintsen a tükörből visszapillantó arcába (ha az ember a világra értelmetlenül néz, a világ is értelmetlenül néz vissza), s maradjon meg szépen a babaseggeknél.

Viszont, hogy ne maradjunk Talmud nélkül ezen az esős-fázós őszi estén,

idézek én magának, Gyurka, négy bölcs mondást is, mind a négyet a Pirké ávotból, testre szabottat, hátha tud velük valamit kezdeni.

„…vigyázz szavaidra, nehogy azokból tanuljanak hazudni.”
„Legyetek óvatosak a hatalmon lévőkkel, mivel csak saját érdekükben barátkoznak, amikor ez hasznukra van, de nem állnak ki az ember mellett, ha rájuk van utalva.”
„Nincs módunkban se felfogni, sem megmagyarázni a rossz emberek jólétét, sem az igazak szenvedéseit.”
„Kenyeret sóval egyél, vizet mértékkel igyál, a földön aludj, nehéz életet élj, és foglalkozz a Tórával!”

És ha a Tórában Gandhit keresgéled, ne csodálkozz, ha nem találod meg benne. Sem a piros pöttyös babasegget. (Forrás: Talmud, Ószövetség, Gábor György)

Forrás

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. HAJDU ILONA

    2019.09.10 09:03 at 09:03

    NAGYON JÓ.EZT VÁRTAM GÁBOR GYÖRGYTŐL. A CIPÉSZ MARADJON A KAPTAFÁNÁL. EZEK A SZÉLHÁMOS,CSALÓ SENKIK MENJENEK A FENÉBE

  2. Zsuzsa

    2019.09.10 22:15 at 22:15

    Te jó szagú illatos tavaszi virágos rét! Hát ezek aztán napról napra hozzák a formájokat! Rezsi keveri a zeneszerzést a festészettel! Trócsányi meg a képeket csak úgy natur! A Gyuri meg össze vissza hadovál a nem tudjuk mibõl! Legalább vennék a fáradtságot, ha valamit nem tudnak legalább utána néznének! Vagy maradjanak csendben!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük