„Szó, szó, szó…“- De a veleje, elnök úr! – Matolcsy őszinteségi rohama

Különös dolgozatot publikált a héten Matolcsy György, Magyar Nemzeti Bank elnöke kedvenc orgánumában, a Növekedés.hu portálon. Úgy tűnik, őszinte volt! A NER zászlóvivői között emlékezetem szerint ilyesmire Orbán Viktor második kormányának megalakulása óta csak elvétve volt példa, s habár a szerző mondandóját afféle nyelvészeti trükközésbe rejti, szembetűnő, hogy a korábbihoz képest lényegében másféle hangnemet üt meg a legújabb kori magyar gazdaságtörténet tényeinek értékelésében.

A siker nyelve című írás (számomra) kissé kusza magyarázattal kezdődik,

amennyiben a szerző felteszi a kérdést: „Miért is ne ismerhetnénk fel, hogy szavaink, melyeket a gazdaság világában használunk, pozitív vagy negatív töltéssel rendelkeznek, ezért erősítik vagy gyengítik esélyeinket a sikerre. Nézzünk néhány különösen erős töltéssel rendelkező szót, amit sokszor használunk vagy túl kevésszer, ezzel rejtve, de erőteljesen hatunk saját magunk és a magyar gazdaság sikerére. Ez a szófűzés, vagy inkább a játék a szavak jelentőségével Shakespeare sorait juttathatja eszünkbe: Polonius kérdezi a séta közben olvasgató Hamletet, hogy

„Mi az a mit olvas, fönséges úr?
HAMLET: Szó, szó, szó.
POLONIUS: De a veleje?”

Matolcsynál is ez a lényeg, a szavak veleje, vagyis jelentése, tartalma

A negatív vagy pozitív töltés, a szómágnesség firtatása csupán (ide illő, divatos kifejezéssel élve) szómágia, amelynek adott összefüggésben az lehet a feladata, hogy habos körítéssel megédesítse a szerző önkritikus mondatainak keserű esszenciáját. Merthogy Orbániában ki meri nyersen a miniszterelnök képébe vágni ezt a mondatot:

„Magyarország ma nem rendelkezik egységes és világos jövőképpel.“

Hogyhogy?!

Hiszen Orbán Viktor, s nem egyszer Matolcsy György is legalább 2030-ig, sőt 2050-ig előre tekintve felvázolta Magyarország fényes jövendőjét a NER keretei között, s ezt most ily bárdolatlan módon megtagadni – egészen meglepő lehet. Kell tehát legalább valamiféle nyelvészeti csomagolás, hátha nem lesz olyan feltűnő a szerző mondandójának pőre sűrítménye. Csakhogy – ismét Shakespeare idézhető, amolyan közbevetésként – Júlia mondja az erkélyen mélázva:

“Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.“

Úgy ám. A szavak töltésének előjeléről lehet elmélkedni gazdasági összefüggésekben is, de sokkal egyszerűbb a minősítő kifejezéseket értelmük, értelmezésük szerint értékelni, semmint szemantikai hókuszpókusszal leplezni a lényeget. A lényeg pedig bűz-ik! A lényeg – Matolcsy György szerint:

„Mai hivatalos jövőképünk, ami szerint 2030-ra az EU TOP’5 között a helyünk az élhető ország és a munka terén, nem igazi vízió, mert nem mérhető a cél. Ha nem mérhető a cél, akkor pedig nem létezik. Versenytársaink mind erős és világos jövő-képpel rendelkeznek, nálunk ez hiányzik, ezért a szó töltete és hatása ma nálunk negatív.“

Jómagam ezt úgy értelmezem,

hogy a kormány hosszabb és rövidebb távra szóló gazdaságpolitikai döntései ad hoc módon születnek, a kormánynak nincsenek sem társadalomfejlesztési sem gazdasági céljai, vagyis csak botorkálunk a világban ködöt fejlesztve önmagunk körül. Meglehet, a szerzőnek is ez a véleménye, mert ez írja:

“Ha mérhető minden teljesítmény, akkor mindenről lehet visszajelzés. Ma az állam működése terén a leggyengébb a mérés, ezért itt a legalacsonyabb szintű a visszajelzés és ennek megfelelően a kiigazítás esélye.“

Ajaj!

Akkor most hol is tartunk tíz év dicsőséges Orbán-kormányzás után?

A jegybank elnöke sorra vesz néhány tényezőt, első helyen például a versenyképességet, amit legalább már mérünk a magunk egyszerű módján.

“Magyarország nem rendelkezik hosszútávú versenyképességi programmal, egy ezt gondozó hatékony intézményi hálóval, valamint egy visszacsatolást is végző, kiigazító döntéshozatallal. Ez a hiány rejtett és erős negatív tényező a fenntartható felzárkózás terén.“

Ez őszinte beszéd, nemigen kell hozzá kommentár és magyarázat

A kormányzati propagandában úgy egyebekben ilyen mondatoknak nincs helye.

„Amit mi teszünk, azt jól tesszük, egész Európa irigyel minket, s legalább a fele követi is a magyar módszert.“

Ez a többé kevésbé hivatalos álláspont, amely ismétlődik az ékes szavú szóvivők ajakán. Világos! A szóvivők nem olvassák Matolcsy György írásait, vagy úgy vélik, csak éppen rájött az ötperc, nem kell a fickót komolyan venni. Hanem azért időnként a jegybank elnökét is eltölti a megvilágosodás, és olyankor elkapja valami kreatív hullám:

„A GDP-nél, a növekedésnél, az egyensúlynál, a beruházásnál és a többi közgazdasági kifejezésünknél lényegesen fontosabb szó az életminőség. Alig használjuk, tehát szómágnesként való terjedése korlátozott. A nemzetközi „emberi fejlettségi” méréseket sem használjuk az állami és társadalmi célok kijelölésénél, majd a visszacsatolásoknál. A hazai életminőségi felmérések is ritkák, az ezekre alapuló, a kormányzati, üzleti és családi döntéseknél használható visszajelzések is gyengék. Mindez erősen fékezi a magyar fenntartható felzárkózási modell kialakítását, mert Magyarország valódi történelmi esélye nem a GDP terén, hanem az életminőségben rejlik.“

Nagyobb összegben bátran lefogadható,

hogy a Rózsadombon praktizáló magánorvos és a Szabolcsban éhbérért oktató tanár egyetért Matolcsy György véleményével. Már csak az egyetlen igazi döntéshozót kellene meggyőzni arról, hogy a gazdaság, a társadalmi élet, a mindennapi munkálkodás komplex, elemeiben kölcsönhatásban levő rendszer, amelyben lehet ugyan különösen kedvelt szeretteink javát tekintve kotorász-ni, de minden önkényes beavatkozásnak hatása van más elemekre, és így a rendszer egészére, s az összefüggéseket figyelmen kívül hagyó politikai gyakorlat mindig ártalmas az életminőségre, amelynek színvonala, javulása – Matolcsy szerint is – döntő módon elősegíti vagy gátolja az ország gyarapodását, nemzetközi felzárkózását. Fenntartható felzárkózás pedig nincsen. Sem szóban sem gyakorlatban – állítja Matolcsy György.

De most jön a csavar, a vörös farok az írás végén,

mert kell valami jót is állítani a leg-utóbbi tíz év teljesítményéről, elvégre Matolcsy volt a spiritusz rektora a magyar modellnek, az unortodox gazdaságpolitikának, nem írhatja hát, hogy az egész egy nagy tévedés, önpusztító ostobaság volt. Egy (fél)mondatnyi engedményt tesz:

„2010 és 2019 között valóban a Trianon utáni 100 év legsikeresebb évtizedét építettük fel. De voltak nálunk sikeresebbek: a románok, a baltiak és a lengyelek sokkal jobb teljesítményt értek el. Sőt, mi magunk is voltunk már jobbak. 1998 és 2002 között, öt év alatt 8,8 százalékkal közeledtünk az akkori EU átlaghoz. A legutóbbi tíz év alatt nem egészen 8 százalék volt ugyanez a mutató. Bármilyen furcsa, ebben a szavaknak, szómágneseknek és narratíváknak döntő szerepük van.

Hallgassunk hitünk bölcsességére:

„Kezdetben vala az Ige…”

– folyamodik írása végén ősi forráshoz Matolcsy György.

Hogy János evangéliumának kezdő sora, mely okból került a cikk végére, az még rejtély,

amely megfejtésre vár, lehet, hogy a szerző csak azért írta oda, hogy a KDNP-s szövetségesek elégedettek legyenek sajátos önéletírásával, amelyből egyébként talán egy szót sem értenek. Az is lehet, hogy más aktív politikai tényezők is némi elképedéssel olvassák a cikket, amely lényegére csupaszítva nem kevesebbet állít, mint hogy ugyan“

„2010 és 2019 között valóban a Trianon utáni 100 év legsikeresebb évtizedét építettük fel.“

– de úgy egyébként más mércék alapján ez a tíz esztendő egyenesen pocsék volt. Még az is elképzelhető, hogy az elnök úr nyilvánosságra hozott véleményével magára vonja az Úr haragját, engesztelésül helyezte tehát a cikk végére a sorokat, amelyek pontosan így szólnak:

“1. Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.“

Szcientológia

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük