Connect with us

Blogbazár

„Húzzanak a búsba a város csődjéért felelős pécsi vezetők!”

Együtt
Megosztás

Pécsi közgyűlés: fideszes fiúk, hol vannak a buszok árából lenyúlt, milliárdnyi csengő forintok? Ezt kérdeztem Páva Zsolttól, Pécs lekiskorúsított fideszes polgármesterétől, de válasz helyett kidobtak az önkormányzat nyílvános közgyűléséről. Sőt, még a játékbusz is eltűnt, amit azért vittem, hogy Páva Zsolt azzal játszon, és ne a pécsiek pénzével. Írja blogjában Berkecz Balázs az Együtt pécsi politikusa

Nyomozás van, gyanúsított nincs

Mint ismeretes Páva Zsolték szerint siker az önkormányzat tömegközlekedési cégének, a Tüke Busz Zrt.-nek a járműcsereprogramja, amely minden jel szerint az egyik legnagyobb korrupciós ügy Baranyában, amelyben ráadásul eredetileg egy holland város, Breda ügyészsége kezdett el nyomozni a Szabad Pécs értesülése szerint. A hazai szabad újságírás egyik utolsó hazai végvárában úgy tudják, hogy az ügyben baranyai közszereplők is érintettek lehetnek. A hollandok jogsegélykérelme miatt a Polt Péter vezette magyar ügyészség is elrendelte, vagy kénytelen volt elrendelni a nyomozást. A magyar hatóságok 2016 novembere óta nyomoznak, de egyelőre még egyetlen gyanúsítottja sincs az ügynek.

Gondoltam bemegyek a pécsi közgyűlés rendes ülésére, és megkérdezem, hogy a fideszes fiúk tudják-e, hogy hová tűnt az a sok pénz, amit a túlárazás révén nyúltak le, hogy hová lettek a csengő forintok.

Hülyének nézik a városvezetők a pécsieket

Mint az a videóból látható, az a Nyírő József pécsi lakos is megjelent a közgyűlésen, akinek karácsony első napján leégett a szociális lakása. Őt eléggé megviselte, hogy velünk együtt kidobták a közgyűlésről, miközben nem tagja az Együttnek és nem is vett részt az akciónkban. Az Együtt egy bátor, ugyanakkor békés és törvénytisztelő párt, de Nyírő úr reakciójából is jól látható, hogy a pécsiek egyre rosszabban viselik azt, ami a városban és az országban történik.

A fentiekből, a közgyűlésen történtekből és Pécs város közismerten szerencsétlen helyzetéből – továbbra is – két fontos következtetés vonható le:

Teljesen hülyének nézi a pécsieket a Fidesz.

Már az előző pont miatt is rég elérkezett az idő arra, hogy elhúzzanak a búsba a pécsi társadalmi és gazdasági csőd felelősei: Orbán Viktor, Páva Zsolt, Csizi Péter, Hoppál Péter, Bánki Erik, Hargitai János, Kővári János, Nagy Csaba és Tiffán Zsolt, valamint a pécsi közgyűlés minden tagja.

Senki ne dőljön be az „aki megcsinálta a bajt, tegye is helyre” dumának, hiszen ha a kedves pécsiek közül bárkinek van, vagy lenne egy saját cége, amelyet csődbe visz az általa megbízott ügyvezető, akkor hagyná-e, hogy tovább herdálja a vagyont, vagy egy feljelentés mellett kitenné a szűrét, és keresne egy olyan új cégvezetőt, aki képes rendbe tenni a bajba sodort vállalkozást? Pécs egy hasonlóan elrontott „ügyvezetés” eredményeként vergődik és veszíti el minden vagyonát. Ne hagyjuk! Mondjon le azonnal Páva Zsolt és az egész pécsi közgyűlés, mondjon le Hoppál Péter és Csizi Péter is, hiszen ők is egyetemlegesen felelősek azért, hogy Pécs ma a legrosszabb gazdasági és társadalmi helyzetben lévő megyei jogú város.

(Szerő: Berkecz Balázs)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük