Connect with us

Kerítésen innen

Még a szabadság illúzióját is elvették a menekültektől

Megosztás

Válogatott módon teszik lehetőleg minél nyomasztóbbá a tranzitzónákban tartózkodók életét a magyar hatóságok. Röszkén még a kilátást is eltakarták.

Megosztás

Válogatott módon teszik lehetőleg minél nyomasztóbbá a tranzitzónákban tartózkodók életét a magyar hatóságok. A röszkei tranzitzónában ugyanis nem csak a konténerek erdőre néző ablakait hegesztették le fém lapokkal, de még a drótkerítésre is ilyenek kerültek, teljesen eltakarva a kilátást. 

Az afgán kisfiú a mókust sem láthatja

Vagyis ha egy menekült, aki a legális utat választja és a jogszabályoknak megfelelően beadja a kérelmét a magyar hatóságokhoz, ügye elbírálásáig még csak a szabadság illúzióját jelentő erdőt sem nézheti a tranzitzónából.

– Nehéz másra gondolni, mint hogy a magyar hatóságokat az vezérelte: nehogy már egy afgán kisfiú például egy mókusban gyönyörködhessen, ha véletlenül észreveszi valamelyik fán

– mondta a Népszavának Kékesi Márk, a Migszol menekülteket segítő csoport szegedi szervezetének tagja.

Már a rokonokat is elválasztják egymástól

A tranzitzónán belül valóban börtönszerű körülmények vannak: dupla kerítés, szögesdróttal, rácsok mindenütt, ráadásul az utóbbi időben a közvetlen családtagokat leszámítva a hatóságok elkezdték szétválasztani egymástól a rokonokat. A 150 fős röszkei tranzitzónát ugyanis több kisebb részlegre osztották, ezek között pedig nincs szabadon átjárás. Sőt, valójában Szerbia felé sem, bár a kormány ezt kommunikálja. Oda ugyanis csak úgy lehet visszamenni „szabadon”, ha az illető vállalja, több hónapot a határ túloldalán tölt, mire újra beadja a menekültkérelmét. Ez azért okoz gondot, mert a Balkáni útvonalon sok család szakad szét, így a magyar tranzitzónákba érkezett menekültek nem járhatnak át a másik oldalra, hogy rokonaikról érdeklődjenek.

 A jogerős ítéletre várók valóban nem kapnak ételt

Kékesi Márk szerint a nyomasztó hangulat mellett a higiénés körülmények viszonylag jónak nevezhetők: a mosdók, vécék tiszták, a bánásmódra sem nagyon szoktak panaszkodni. Bár régebben érezhetőbben humánusabb volt a hatóságok hozzáállása, a helyzet fokozatosan romlik.

Ráadásul a jogerős ítéletre várók valóban nem kapnak ételt a tranzitzónában, mert a hatóság álláspontja szerint nem kötelesek őket ellátni. Mára már egyébként nagyon kevés menekült próbálkozik a magyar határ felé, a legtöbben Bosznia-Hercegovinába tartanak, ahol abban bíznak, hogy az embercsempészek segítségével az Adrián átjutva Olaszországba mehetnek.

(Forrás: Népszava)

Iványi nem vihetett ételt az éhező menekülteknek

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük