Még egy szó TGM-ről

A tegnapi indulatos posztom nem TGM cikkéről, hanem a rádióban eleresztett hazugságáról szól. Továbbra is úgy gondolom, hogy a cikk nem érdemli meg, hogy foglalkozzunk vele, de kezdek elbizonytalanodni, talán valakinek (Arató Lászlónak vagy más szakembernek) mégiscsak tisztába kellene tennie, hogy hol fordul át progresszív, marxista barátunk „gondolatmenete” a legkárosabb retrográd maszlagba. (Talán azért nem képes rendesen végiggondolni ezt a kérdést, mert maga sem készségfejlesztő iskolákba járt?) A szerző említett posztját csütörtökön reggel a Városi Kurír közölte.

Azért bizonytalanodtam el, mert elszörnyedve olvastam,

hogy az ő felületes, alapvetően sznobizmust árasztó szövegére hány értelmiségi, akár egész értelmes ember rezonált az utóbbi napokban, osztva TGM-nek azt az aggályát, hogy a modern pedagógiai módszereknek áldozatául eshetnek a kultúra legbecsesebb, átörökítendő javai.

Szóval valakinek mégiscsak meg kellene magyaráznia, nem TGM-nek, hanem ezeknek az értelmiségieknek, a következőt (mondom, nem én vagyok ennek a szakembere, de ennyit még én is érteni vélek). Azok a diákok, akiket nem frontális módszerrel tanítanak (nem úgy, hogy a pedagógus a katedrán áll és előadást tart), hanem akiket kritikus gondolkodásra szoktatnak, úgy, hogy ők maguk tevékenykednek, lehetőleg egymással együttműködve, akiket nem érdemjegyekkel, hanem megbeszéléssel és a problémák tisztázásával értékelnek, akik az iskolában olyanokkal foglalkoznak, amikben örömüket lelik, szóval az ilyen diákok nagyobb eséllyel fogják értő módon és kedvteléssel olvasni Berzsenyit, Jókait és Mikszáthot, mint azok, akik olyan iskolába járnak, amilyenekbe mi is jártunk.

Az egyik legkártékonyabb hazugság

(és Hoffmann Rózsa neve után lehet, hogy ezek után TGM nevével fogom fémjelezni ezt a hazugságot, sokkal rövidebb), ha valaki azt terjeszti, hogy a képességközpontú oktatás a kultúra áthagyományozásának a kerékkötője. Ha a tanár szerepe inkább a tevékenységek megszervezése, annak a diagnosztizálása, hogy melyik tanulónak milyen részképességében tapasztalható lemaradás, és ennek orvoslása a személyre szabott tevékenységek megszervezésével, akkor ezerszer valószínűbb, hogy a gyerekekkel meg lehet szerettetni az olvasást és a tanulást, és így az is ezerszer valószínűbb, hogy minőségi műveltségre és a lexikai tudásra tesznek szert.

Mindez, ha jól vagyok értesülve, pedagógiai közhely, nem pedig oktatási reformduma, nem utópia, hanem a világ sok táján működő gyakorlat.

TGM, a becstelen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük