Connect with us

Ez a nap

Még a fideszesek sem hisznek a Soros-tervben

Megosztás

A magyar választók 59 százaléka nem hisz abban a kormányzati propaganda által sulykolt állításban, amely szerint a hazai civilek „betelepítést szervező irodák” létrehozásával segítenék a Soros-terv megvalósítását – derül ki a Policy Agenda közvélemény-kutatásából, amely a Zoom.hu megbízásából készült.

A telefonos kutatás során – amely ezer fős reprezentatív mintán, január 16. és 23. között készült – az alábbi kérdést tették fel: „Ön egyetért-e azzal az állítással, hogy vannak civil szervezetek Magyarországon, amelyek bevándorlási irodákat kívánnak létesíteni a Soros-terv elősegítésére?”

A tízmilliárdokba kerülő kormányzati propaganda a jelek szerint ezen a területen (még) nem volt elég hatékony, mivel csak valamivel több, mint minden negyedik magyar értett egyet (27%) a kérdésben foglaltakkal, míg 14 százalék nem tudott válaszolni.

A pártpreferenciák alapján meglepő dolgok derültek ki. Tudniillik még a Fidesz szavazóinak többsége (52%) sem értett egyet azzal az állítással, hogy vannak civil szervezetek Magyarországon, amelyek bevándorlási irodákat kívánnak létesíteni a Soros-terv elősegítésére.

Persze, még így is köztük volt a legmagasabb (39%) azok aránya, akik elhiszik, hogy létezik ilyen együttműködés a hazai civilek és Soros György között.

A legnagyobb arányban (78%) a baloldali-libeárlis szavazók utasították el a kérdésben foglaltakat. Ugyanakkor még ebben a táborban is 16 százaléknyian vannak, akik elhiszik, hogy a hazai civilek bevándorlási irodák létrehozásával támogatnák a Soros-tervet.

A jelek szerint a Soros-ellenes kampányra (eddig) fordított csaknem 30 milliárd forint arra elég volt, hogy a magyar származású milliárdos személyét démonizálják, és elhitessék a választók többségével, hogy egy Soros-párt is rajtvonalhoz állhat a választásokon, arra viszont kevésnek bizonyult, hogy a bevándorlási irodák tervének sulykolásával még nagyobb félelmet keltsenek a magyarokban.

(Forrás: Zoom.hu)

Kapcsolódó:

Orbán szerint még az ENSZ is a Soros-tervet hajtja végre

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük