Connect with us

Ez a nap

Még néhány nap és elszabadulnak az albérleti árak

jiado
Megosztás

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését, július 24-ét követően csúcsra jár az albérletpiac, a bérleti díjak akár 10-15 százalékkal is   elszabadulhatnak.

Budapest és vidék

A GKI Gazdaságkutató Zrt.  szerint  a hallgatók Budapesten főként az egyetemek közelében próbálnak lakást bérelni, ezért elsősorban a XI. és a IX. kerület belső része a legnépszerűbb. Ezekben a kerületekben a garzon lakások bérleti díja 120 ezer forint körül van, a közel 100 négyzetméteres, társbérletnek is alkalmas lakás albérleti díja pedig 200 ezer forinttól indul.
Vidéken a három legfontosabb egyetemi városban – Debrecen, Pécs és Szeged – nagyon eltérnek az albérleti árak. A belvárosi lakásoknál példaként említették, hogy 150 ezer forintos havi díjért Debrecenben egy kétszobás, Szegeden és Pécsen akár háromszobás lakást is lehet bérelni.

Ne várjon a ponthatárokra!

Az Ingatlan.com véleménye szerint, érdemes már a ponthatárok kihirdetése előtt elkezdeni a lakáskeresést, ugyanis a jó helyen lévő, megfizethető áron elérhető lakások gyorsan elfogynak. Lakáskiadás szempontjából az augusztus a legerősebb hónap, ekkor zúdul a kereslet igazán a piacra. A felvételi ponthatárok kihirdetésétől szeptember végéig tartó albérletszezonban 30-40 százalékkal élénkül a kereslet a kiadó lakások iránt. Ezáltal néhány ezer forinttal emelkednek a bérleti díjak, de ez átmeneti jellegű, az árak az év végére kiegyenlítődnek.

Érdemes közösen bérelni

Az Otthon Centrum  szerint a diákok fajlagosan akkor járnak jól, ha többen összeköltöznek, ugyanis egy budapesti, jó helyen lévő, 160 négyzetméteres lakás bérleti díja eléri a 240-280 ezer forintot, de ha ez az összeg 5-6 felé oszlik meg, akkor egy emberre vetítve az albérleti díj 40-50 ezer forint körül alakul.

Az OTP Ingatlanpont közleménye szerint Debrecenben egy 52 négyzetméteres, bútorozott lakás havi albérleti díja átlagosan 150 ezer forintra tehető, a frekventált elhelyezkedésű, jó állapotú ingatlanok bérleti díja havonta elérheti a 240 ezer forintot is. Szegeden az albérletpiacon nagy a szórás: a külvárosban már 60 ezer forintért is lehet garzont bérelni havonta, de a belvárosban egy többszobás lakásnál akár 150-200 ezer forint havi bérleti díjjal is számolni kell. Pécsen a jogi és közgazdasági karhoz közeli albérletek havonta minimum 100 ezer forintba kerülnek, az orvostudományi kar közelében azonban akár 20 ezer forinttal is magasabbak lehetnek az albérleti díjak.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük