Connect with us

Kerítésen innen

Meg sem száradt a rendeleten a tinta, máris 100-hoz közelít a kirúgott 45+-os katonák száma

Megosztás

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a „nemzeti megújulás” érdekében a 45 év feletti és 25 éve katonáskodók seperc alatt elküldhetők és lám, csütörtökön már kiszivárgott, hogy 100 körül van azok száma, akiknek a helye sürgősen kellett valakiknek.

Megosztás

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a „nemzeti megújulás” érdekében a 45 év feletti és 25 éve katonáskodók seperc alatt elküldhetők és lám, csütörtökön már kiszivárgott, hogy 100 körül van azok száma, akiknek a helye sürgősen kellett valakiknek.

Hová a rohanás, fiúk?

Máris elkezdődtek az elbocsátások a Honvédelmi Minisztériumban és a Honvéd Vezérkarnál két nappal azután, hogy hatályba lépett egy új rendelet

– értesült a Blikk. A lapnak nyilatkozó informátor szerint eddig körülbelül száz emberrel közölték, hogy a jövőben már nem tartanak igényt a munkájukra. Ahogy arról mi is beszámoltunk:

keddi évértékelő beszédében Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, hogy a haderő személyi állományának is meg kell újulnia.

Kedden megjelent egy rendelet is, amely kimondja, hogy azon katonák szolgálati viszonyát, akik a 45. életévüket betöltötték és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkeznek, a honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel és kéthavi felmentési idővel megszüntetheti.

Szalay-Bobrovniczky dönt „életről, halálról”?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a modern fegyverrendszerek, hadműveleti és harcászati eljárások alkalmazásához, az ezekhez kapcsolódó kiképzési és gyakorlatozási feladatokhoz, valamint a sikeres toborzáshoz elengedhetetlen egy jól felkészült, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, fiatal tiszti és altiszti állomány.

Annak érdekében, hogy a fiatalok előre léphessenek, szükség van a parancsnoki és tiszti állomány átalakítására.

Az érintettek részére bevezetik a honvédelmi szolgálati juttatást, aminek alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken. Ezt azonban nem automatikusan kapják meg a távozók, hanem egyénenkénti miniszteri döntéshez kötött. A Blikk csütörtökön azt írta, hogy két nappal a bejelentés után máris elkezdődtek az elbocsátások.

„Összességében százhoz közelít, lehet, hogy már meg is haladja a százat azoknak a felső tiszteknek a száma, akikkel szóban már közölték, hogy a jövőben nem tartanak igényt a munkájukra. Köztük van több tábornok, számos ezredes, alezredes, akik 25 évet szolgáltak, valójában az életüket tették a haza védelmére. S vannak, akik bizony most nem emelt fővel távoznak”

– mondta a lapnak egy névtelenséget kérő forrás.

Szerző