Kerítésen innen
Megalakult a Védett Társadalom Alapítvány – Világ anti-Sorosistái egyesüljetek!
Néhány ex és jelenlegi HírTV-s és Földi László összefogott, hogy megfékezze végre a nemzetközi színtéren is a Soros-féle Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) rombolását-tombolását. A cél olyan komoly, amire valóban csak Magyarországról kiindulva lehet képes az önmagát védeni akaró ortodox konzervatív közösség. Komolyra fordítva a szót: kíváncsian várjuk, mire mennek!
Néhány ex és jelenlegi HírTV-s és Földi László összefogott, hogy megfékezze végre nemzetközi színtéren is a Soros-féle Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) rombolását-tombolását. A cél olyan komoly, amire valóban csak Magyarországról kiindulva lehet képes az önmagát védeni akaró ortodox konzervatív közösség. Komolyra fordítva a szót: kíváncsian várjuk, mire mennek!
„Hiánypótló” alapítványt hozott létre Moys Zoltán író, rendező és Szakács Árpád újságíró, könyvkiadó alapította, amihez kuratóriumi tagként csatlakozott Szabó Anett és Földi-Kovács Andrea, Földi László (elnök), Trombitás Kristóf és Kovács Zsolt. Honlapjuk szerint vallják, „hogy a Teremtő törvényei alapján fennálló rendet, az örök értékeket, az egyetemes emberi kultúrát minden körülmények között védeni, őrizni, gyarapítani kell. A közösség, a család, a nemzet jelentik az élet alapjául szolgáló kötelékeket, mind egyéni, mind társadalmi szinten. Azért kibújt a szög a zsákból, a temérdek szenteskedés végén kibökik, hogy „mindez megvédhető legyen, támadunk.”
Az alapítványi ülésen Simán tarthatnak HírTv-s összeröffenést….
Hogy pontosan „mibű”, azt nem kötik az orrunkra, de azt, hogy mire szándékoznak költeni, azt tudatják oldalukon:
A Védett Társadalom Alapítvány (a továbbiakban VTA) (Safe Society Foundation – SSF) egy nem kormányzati, nonprofit érdekképviseleti szervezet, amelyet 2021-ben hoztak létre. A VTA – magyarországi székhelyű alapítványként – aktívan részt vesz a hagyományon alapuló, védett, biztonságos, szabad és békés társadalmi modell megőrzésében és terjesztésében világszerte.
Meg, hogy
Más alapítványok esetében elsősorban kölcsönös együttműködés útján, egyéb szervezeteknek pedig technikai és anyagi támogatást nyújtva. A fentiek érdekében az Alapítvány alapcél szerinti adományosztó tevékenységet is végez. Az Alapítvány hatóköre nemzetközi.
Szép célok, ámde ehhez rengeteg pénzre van szükség
Kevéssé hihető, hogy magánszemélyek adományaiért ácsingóznak, sokkal inkább a jól eleresztett cégek pénztárcáját célozhatták meg csakúgy, mint a TAO-pénz nyertesei. Ebből következik, hogy a függetlenségük a regnáló kormánytól üres szólamnak tűnik.
Hitvallásuk
A Védett Társadalom Alapítvány életigenlő, biztonságos, a hitüket, kultúrájukat és hagyományaikat szabadon megélő egyének, családok, közösségek és nemzetek sokszínűségére épít. Védelmet nyújt a fizikai, biológiai és erkölcsi határok felszámolására törekvő globalista szervezetekkel és ideológiákkal szemben.
Az alapítvány védi – a honlap szerint
- az igazságosságon és észszerűségen alapuló jogrendet
- az emberi méltóságot és életet, a fogantatástól a természetes halálig
- a házasságon alapuló természetes családmodellt
- a szülők jogát arra, hogy gyermekeiket erkölcsi meggyőződésüknek megfelelően oktathassák
- a vallás és a lelkiismeret szabadságát
- a szólás és meggyőződés szabadságát
- az erkölcs, a kultúra és a nemzet identitását alkotó hagyományok folytonosságát
- a teremtett világ értékeit és természeti kincseit
Hiszünk benne, hogy a hit és a szeretet erejével, a lélek tisztaságával és a hagyományban gyökerező szellemi tudással felvértezve képesek vagyunk diadalmaskodni az anyagelvű erők felett, akik egyre nyíltabban és erőszakosabban kívánják kiterjeszteni a gazdasági, információs és politikai hatalmon nyugvó uralmukat.
Ehhez képest Földi a Magyar Nemzetben: „Támadunk!”
„Hogy mindez megvédhető legyen, támadunk. Hálózatot építünk, hogy erőteljes ellenfelei lehessünk a már kiépült globalista hálózatnak. Mozgósítunk a nyílt társadalom eszméit agresszívan terjesztőkkel szemben. Nem tűrjük, hogy az „érzékenyítés” csapdájába csalják a kellő élettapasztalattal nem rendelkező fiatalokat. Demonstrációkat szervezünk és bebizonyítjuk, hogy a véleménynyilvánításhoz nem kell degenerált jelmezbe bújni. A Védett Társadalom Alapítvány tehát mindenkié, aki úgy érzi, a normalitás az egyetlen viszonyrendszer, amelyben divattól függetlenül, szabadon szeretné megélni politikai nézeteit.”
Tolerálnak, tűrnek…
harcot hirdetünk a normalitás alapértékeit tagadó Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) káros eszmeiségével és elfogadhatatlan gyakorlatával szemben. Mi, a társadalmakban élők többsége toleráljuk a keresztény vallástól eltérő, más vallást gyakorlók hitét és hitéletét. Tűrjük a nemiségben megjelenő másságot, az azonos neműek közötti intimitást. De nem toleráljuk és nem is tűrjük a perverzitás társadalmi elfogadottságát, mivel azt az egyének személyes tragédiájának tekintjük, mely nem lehet a normarendszer semmilyen eleme. Egyben üldözzük mindazon cselekedeteket, mely kiskorúak megrontására irányul akár szavakban, akár tettekben történjen is.
Szerző
12 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Mit rejt a „háziorvosi ügyelet-szerencsevadász magánszolgáltatók-megzsarolt önkormányzat” háromszög?
- Horoszkóp 2025 – Vess egy pillantás a jövő függönye mögé
- Még élek. Köszönöm!
- Nagy Ervin: Rogán meg Kubatov minden reggel úgy kel, hogy ma húsz embert be kell építeni a Tisza Pártba
- Orbán -a „vidéki srác”- a kisegítő portást küldte volna az OECD korrupcióellenes munkacsoportjával tárgyalni?
- Buliturizmus – Prága már elesett
- Kormányzati kapkodás – Konzultáljunk, Béláim
- Bosnyák-magyar, nem kellett csalódnunk Szoboszlaiba – Duplázott a kapitány
- Vidnyánszky-bemutató a Nemzetiben: „…ez a darab végig fog söpörni az országon…”
- Papír van róla: ilyen lakásfelújításokra vehetők fel a nyugdíjpénzek 2025-ben
Melis Ágnes
2021.08.03 08:20 at 08:20
Nagyon örülök a hiányt pótló kezdeményezésnek, végre!
Horváth József
2021.08.03 15:41 at 15:41
Tisztelettel köszöntöm Önöket és nagy megelégedettségemre szolgál megalakulásuk. A médiából ismerem Önöket és hitvallásukat. Nyugdíjas vagyok (72 éves) és segíteni szeretném az alapítványt. Isten adjon segítséget munkájukhoz.
Tisztelettel:Horváth József
Neaddfel
2021.08.03 17:41 at 17:41
„védett, biztonságos, szabad és békés társadalmi modell megőrzésében”
Szóval a LMBTQ a genetikai selejtek, meg a BLM nevű getó/no-go zóna lakók ellen.
MIÉRT IS ?:
http://www.hazipatika.com ›
A HIV (AIDS) fertőzöttség Délkelet-Ázsiában és Afrikában a legsúlyosabb, egyes területeken a lakosság 50-80 százalékát érinti.
És akkor még ott van az Ebola és még számos az fehér emberre halálos betegség.
És ahonnan ma számolatlanul hozzák a Soros NGO-k az embereket.
ONNAN AHOVA EGY EURÓPAI FEHÉRNEK CSAK SZÁMOS VÉDŐOLTÁSSAL AJÁNLATOS MENNI !!!
Sarolta Moduna
2021.08.04 11:39 at 11:39
Nagyon örülök, hogy létrejött ez az alapítvány! Ha tudom, segíteni szeretném!
Dr Dalmi Gréte Anna
2021.08.04 11:41 at 11:41
Végre!
Sarolta Moduna
2021.08.04 11:42 at 11:42
Örülök az alapítvány létrejöttének! Segíteni szeretném!
Sarolta Moduna
2021.08.04 11:47 at 11:47
Örömmel segítek, amiben tudok!
Pingback: De jó! Végre valami kormányoldalról, ami rosszat ígér: „megalakult a Védett Társadalom Alapítvány és nagyon fájni fogunk!" - Városi Kurír
Martonne Foldesi
2021.08.17 13:12 at 13:12
Nagyon örülök, hogy létrejött a VTA!! Mindenkit ismerek a TV-ből nagyon szimpatikus emberek! Én egy 70 éves
energikus nagyi vagyok bármibe tudok segitek.
Takáts Gyula
2021.08.18 06:09 at 06:09
Támogatom
Halmos Zoltánné
2021.09.12 15:04 at 15:04
Végre! Vártam már egy ilyen kezdeményezést. Amiben tudok, segítek.H
Püspöki Judit
2021.10.05 13:47 at 13:47
A