Connect with us

Kurír Kacsa

Bréking! Megalakult a Nemzeti Főgonoszok Szövetsége

Megosztás

Január közepén titkos megbeszélésre volt Nickelsdorfban, a Gasthaus Augustin padlásterében kialakított konspirációs lakosztályban. Az a három közszereplő találkozón aki a rendszerváltás óta eltelt 25 évben kiérdemelte az ellenzéktől a megtisztelő nemzeti főgonosz  minősítést. A jegyzőkönyv valahogy nálunk landolt. (Forrás: www.nemzeti.alhirterjeszto.com)

A három főgonosz név szerint, színrelépésük időbeli sorrendjében

Bokros Lajos a Horn-kormány pénzügyminisztere, hírhedt csomagjával váltotta ki a népharagot. (Mellékesen ezzel sikerült elkerülni az államcsődöt – de kit érdekel ez ma már).

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután őszödi beszédével 2006-ban kinyírta pártját, parancsot adott a nemzeti B-közép prominenseinek szemkilövésére. (Mellékesen legalább megpróbálkozott a politikai tisztességgel).

Soros György, muszlim terroristák kezére akarja juttatni Magyarországot. (Mellékesen elévülhetetlen érdemeket szerzett a jelenleg hatalmat gyakorló politikai elit felkészítésében).

A tárgyalás eredményeként úgy határoztak, hogy megalapítják az egyelőre zártkörű, a jövőben a politikai események függvényében bővíthető Nemzeti Főgonoszok Szövetségét. Az egyesület célja Magyarország átalakítása a tagjainak tulajdonított törekvéseknek megfelelően. Ezután cselekvési tervet állítottak össze a feldatok és felelősök megjelölésével.

A cselekvési terv

Adópolitika:

Egyszerűsíteni kell az adórendszert. Az összes mostani adót egyetlen váltja fel, a lélegzetvételi adó, melynek kulcsát a jövedelemmel fordított arányban kell megállapítani.                                            Felelős: Bokros Lajos

Bel-, kül-, egészség- és oktatáspolitika:

Hazánk függetlenségének megőrzése mellett maradéktalanul be kell tagozódni az Európai Unió közös vérkeringésébe. Piacképes egészségügyi ellátást és oktatási rendszert kell létrehozni.                Felelős: Gyurcsány Ferenc

Biztonság- és népesedéspolitika:

Le kell bontani a határokat. Biztosítani kell a Magyarország és a Közel-Kelet, illetve Közép-Afrika közötti önkéntes és kötelezőn végrehajtandó lakosságcserét.                                                          Felelős: Soros György

A jelenlévő három főgonosz megállapodott,, hogy a jövőben havi rendszerességgel találkoznak változó helyszínen, melyet biztonsági okból mindig a megbeszélést követő napon állapítanak meg. Záró aktusként mindhárman aláírták a III/III-as ügynökökre kötelező titoktartási nyilatkozatot, vállalva, hogy ezután kizárólag egymásnak jelentenek.Az aláírók: Bokros Lajos (Hófehérke), Gyurcsány Ferenc (a hét törpe, váltogatva), Soros György (Geréb).

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük