Connect with us

Gyorshír

„Megdönteni” Demeter Mártát

Megosztás

Az LMP és a kormány viszonya eddig sem volt egyértelmű, különösen azok után, hogy sokak szerint a pártnak komoly szerep jutott a harmadik 2/3 elnyerésében. Azóta persze sok minden változott az LMP-ben, például új társelnökök vezetik, közülük a karizmatikusabb egyéniség – akárki akármit is mond – Demter Márta. Éppen Demeter kapcsán került ki a legújabb különös párt-közlemény, amit szombat reggel nem találtunk a párt honlapján, így máshonnan kellett átvennünk.

LMP
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Most akkor miiiiiiiiiiiiiiiiiiii van??????????

Az sem lehet véletlen, hogy a a társelnök az azonnali pénteki kérdésére sem adott egyenes választ:

„Az elmúlt években két alkalommal is átesett nemzetbiztonsági átvilágításon, a szakmai szempontú eljárás során semmilyen kockázatot nem állapítottak meg.

A harmadik átvilágítása eredményéről viszont Demeter nem volt hajlandó egyértelműen nyilatkozni. Azt írta csak:

„a mostani helyzet abba a támadássorozatba illeszkedik, amit a Fidesz a legkeményebb ellenfelei ellen indított.”

Szerinte minden konkrétum nélkül és kellő homályossággal megismételték a pontosan meg nem határozott nem nyilvános adathoz való viszonyulását – írta Demeter a szintén minden konkrétum nélküli válaszában.

Nem szerepel egyetlen név, vagy bárkire is utaló információ

abban a szakvéleményben, amit ő megismerhetett, írta, vélhetően az átvilágítása során készült szakvéleményre utalva.

„Csak megerősíteni tudom, hogy semmilyen bűnt nem követtem el sem azzal, hogy végeztem a képviselői feladataimat és iratokba tekintettem be, sem azzal, hogy kérdéseket tettem fel.”

(azonnali)

Előzmény

Nemzetbiztonsági eljárás indul Demeter Márta ellen

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük