Megemlékezés a holokauszt áldozatairól – Konferencia a szcientológusoknál

A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából,  január 30-án az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány megemlékező konferenciát tartott. A rendezvényen neves előadók tárták fel a holokausztot megelőző időszak társadalmi és politikai kérdéseit.

Előadók között volt egy 90 éves holokauszt túlélő

A konferenciának a Szcientológia Egyház központja adott helyet. A  konferencia hallgatóságának soraiban  főbb zsidó közösségek és keresztény egyházak tagjai is részt vettek.

Az eseményen ott volt egy 90 éves holokauszt-túlélő is, aki megragadó és megrázó előadásban számolt be saját emlékeiről. A nézők közül többeknek könnyeket csalt a szemébe, amikor a koncentrációs táborokban átélt borzalmakat leírta. Az idős túlélő példája minden résztvevő figyelmét felhívta arra, hogy ezek a szörnyűségek valaha megtörténtek, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az emberi jogok ilyen durva sárba tiprása soha többé ne történhessen meg – tájékoztatta tudósítónkat a konferencia egyik szervezője

Egyházak és a holokauszt

Egy másik előadó részleteiben tárta fel a korabeli egyházak hozzáállását az antiszemitizmushoz, kiemelve néhány példamutató lelkészt, akik életüket kockáztatva segítettek az üldözötteknek. Szó esett arról is, hogy az akkori zsidók elleni törvények hogyan készítették elő a holokausztot és az akkori közszereplők milyen nyilatkozatokat tettek ezen törvények ellen vagy éppen azokat támogatva.

Az öt vendégelőadó mellett Dobos János, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány elnöke beszámolt róla, a holokauszttal kapcsolatos mélyreható kutatások mit tártak fel arról, hogy kik fektették le a holokauszt mögött álló ideológia alapjait. Előadásában elhangzott: a materialista beállítottságú pszichiátriát komoly felelősség terheli a történteket illetően, hiszen német pszichiáterek már a XX. század első éveiben, jóval a nácik hatalomra kerülése előtt kidolgozták annak az eugenikai, vagyis fajtisztasági mozgalomnak az alapjait, amelyre a náci ideológia és a holokauszt a későbbiekben épült.

A konferencia minden résztvevő szerint méltó módon állított emléket egy olyan korszak áldozatainak, amely kétségkívül a történelem legsötétebb időszakai közé tartozik.

Kapcsolódó

Miért pont a szcientológusok ne jótékonykodnának?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük