Connect with us

Sport

Éremeső a víz alatt

Megosztás

Kilenc éremről illik megemlékezni, vagyis illenék, főleg, ha Európa-bajnokságról hozták a magyar sportolók, és főleg, ha ez Magyarországon zajlott.

illene megemlékezni
Megosztás

Kilenc érem nem kisegér, még a mostani, aranyesős időkben sem, arról illik megemlékezni, vagyis illenék, főleg, ha Európa-bajnokságról hozták a magyar sportolók, és főleg, ha ez elérhető közelségben, Magyarországon zajlott. Rejtély, hogy miért nem tudunk többet a tájékozódási búvárúszó bajnokságról, mint a kétségtelenül impozáns végeredményt.

Mert, hogy pontosak legyünk, nagyot kaszáltak a versenyzőink: kilenc érmet, közte három aranyat szereztek a magyar tájékozódási búvárúszók a sportág Gyékényesen megrendezett Európa-bajnokságán.

A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a nemzeti csapat összesen három arany-, három ezüst- és három bronzérmet gyűjtött be a hazai rendezésű kontinensbajnokságon, ahol a fiatalok is eredményesek voltak: a juniorok három arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal zártak.

A magyarok legeredményesebb versenyzője Balázs Péter volt, aki két aranyat és három ezüstöt szerzett.

Ennyit mond a hír, nem többet, ezt is a Magyar Távirati Iroda útján. Közölték a nagyobb lapok (már, amelyik), de akárhogy keresgéli az ember, az egész világhálón nem talál egy meghívónál többet, az igaz, az korrektül van megfogalmazva, az egyik klub tette közzé – de ha nem tudunk arról, mit kell keresnünk, erre sem találunk rá.

A rendező szervek nem nagyon hirdették a sporteseményt

Bizony, nem egyszer a nyilvánosság hiánya nem a sajtó érdektelenségének köszönhető, hanem annak, hogy a rendező szervek meg sem nagyon hirdetik a sporteseményt. Persze, az eredmények szépségén ez nem változtat: de ha előre értesülünk arról, hogy Európa-bajnokságot tartanak mifelénk, tán nagyobb figyelmet szentelünk az amúgy is méltatlanul ismeretlen sportágnak.

Mert micsoda a tájékozódási búvárúszás?

Szabadvízi sport. A versenyeket tavakban, víztárolókban rendezik. A versenyszámok során a cél: leggyorsabban végighaladni a kijelölt pályán (teljes egészében a víz alatt). A versenyzők felszerelése az uszonyon és a sűrített levegős légzőautomatán kívül tájolóval és méterszámlálóval egészül ki. Hatféle versenyszám van, az M-gyakorlat, az öt bója, a csillaggyakorlat, a csoportos tevékenység, a paralel versenyszám és a MONK gyakorlat, melyben például víz alatti pontokat kell megtalálni, a rajt pillanatáig titkosan kezelt térkép alapján.

Az világos, hogy ebből a parton szurkoló közönség nagyon sokat nem látott volna, de tekintve pazar eredményeinket, világszintű teljesítményünket, nem kétséges, hogy azért így is számot tart egy ilyen esemény a szaksajtó és a nagyközönség érdeklődésére, jó lenne többet megtudni róla.

Mindenképpen: az eredményeink csodálatosak és nagyon köszönjük!

Szele Tamás

Sport Mindig

További sport hírek >>>

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük