Kerítésen túl

Megerősítette az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy rasszistának tartja Orbán Viktort

Nem hajlandó az erre vonatkozó korábbi kijelentései miatt lemondani, ahogy azt Szijjártó Péter külügyminiszter követelte tőle a múlt héten – derült ki Zeid Raad al-Husszein kedden kiadott közleményéből.

Husszein beszédének minden szava mellett kitart

„Az idegengyűlölők és a rasszisták újabban nem zavartatják magukat, köztük például Orbán Viktor sem, aki február elején egy beszédében úgy fogalmazott, hogy nem akarnak sokszínűek lenni úgy, hogy ‘összekeveredjenek’ másokkal” – idézte fel a főbiztos, hogy milyen szavakkal bírálta a magyar kormányfőt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülését megnyitó beszédében február 26-án. Husszein közleményében leszögezte: akkori beszédének minden szava mellett kitart.

Gyalázatos hallani ezeket a gondolatokat

A szóban forgó, február 8-án (Veszprémben, a Megyei Jogú Városok Szövetségének 51. közgyűlésén) elmondott beszédében Orbán egyértelmű rasszista kijelentést tett – mondja Husszein. „Sértés minden afrikai, ázsiai, közel-keleti vagy latin-amerikai férfi, nő és gyerek számára. Egykor számos országban elterjedt volt az a nézet, amely szerint a rasszok összekeverése kiirthatatlan és káros szennyeződést eredményez. De ennek a korszaknak már rég vége – vagy legalábbis vége kellene, hogy legyen. Mindannyiunk számára gyalázatos hallani ezeket a gondolatokat egy modern, európai uniós ország vezetőjének szájából” – írta közleményében a főbiztos.

Zeid Raad al-Husszein kiemelte: a legutóbbi népszámlálás szerint Magyarország egész területén 1264 afrikai és 10559 ázsiai származású ember élt. „Minden jel szerint a közel-keleti származásúak olyan kevesen voltak, hogy meg sem számolták őket, Orbán Viktornak mégis sikerült a muszlimokat és az afrikaiakat olyan fenyegetésként beállítani, amely a magyar kultúra létét veszélyezteti” – áll a közleményben.

Husszein szerint Orbán faji retorikája „egyre inkább téveszméken alapul”. A magyar kormányfő például évértékelő beszédében azt állította, hogy az Európa Tanács emberi jogi főbiztosa szerint „titokban már évekkel ezelőtt meghirdették a Soros-féle embertípus – a homo sorosensus – kitenyésztésének programját”.

„Itt az ideje szembeszállni az Orbán Viktor-féle zsarnokokkal”

„A többségi társadalmak körében hirdetett ostrommentalitás manapság az etnopopulizmus jele” – hívta fel a figyelmet az ENSZ emberi jogi főbiztosa. „A mindenen felülkerekedő sértődöttség hangulatát teremti meg, és megmutatja, hol lehet ezt az indulatot levezetni. Mindez sikerrel alátámasztja a hatalmat gyakorlókat” – tette hozzá.

„Valóban rasszistának és idegengyűlölőnek neveztem az egyre inkább tekintélyelvű – bár demokratikusan megválasztott – Orbán Viktort” – szögezte le Husszein. Hozzátette, hogy nem fog emiatt „azonnali hatállyal” lemondani, ahogy azt Szijjártó Péter követelte levelében, mert „itt az ideje szembeszállni az Orbán Viktor-féle zsarnokokkal”. A gyűlölet gyúlékony erő, és ma, Európában nem fog győzedelmeskedni – zárta írását az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

(Forrás: MTI)

About Author

Szólj hozzá!