Connect with us

Blogbazár

Meghallgattam a gatyaértékelő beszédet

Lendvai Ildikó: igyekszem igazságosan, egyenlő arányban megutáltatni magamat mind a két miniszterelnökjelölt híveivel!
Megosztás

Eredetileg évértékelőről volt szó, de az nem lehetett, vagy mindnyájan rosszul tudtuk, és nem is volt tavaly önkormányzati választás. A miniszterelnöknek úgy sikerült értékelnie a 2019-es évet, hogy ez valahogy kimaradt belőle.

„Csak a szépre emlékezem..”- szól a régi sláger is.

Legfeljebb egy poénnak szánt divatszakmai fejtegetés segítségével utalt a sok helyen győztes ellenzékre:

„Alul kisnyilas gatya, felül vörös mellény, rajta szivárványszínű kitűző”.

És, mint mondta, még pártprogramjuk sincs. (Bezzeg a Fidesznek! Csak 30 évre titkosították.)

Nos, ami a divatot illeti, az évértékelő az

„ALUL HORTHY-GATYA, FELÜL FRISSEN BESZERZETT ZÖLD MELLÉNY, RAJTA NAGY-MAGYARORSZÁG KITŰZŐ RÓZSAFÜZÉRRE AKASZTVA”

viseletet mutatta be trendiként. Hogy Orbán ma KIZÖLDÜL ÉS BEKLÍMUL, azt Gulyás miniszter előre bejelentette, némi zavart keltve az eddig a klímahisztin gúnyolódó kormány- és sajtókörökben. Elhangzottak rokonszenves környezetvédelmi elképzelések is (na, Paks azért marad!), picit sem rontott rajtuk, hogy nem a költségvetésből teremtenek rá forrást (még a végén elfogyna a stadionpénz!), hanem a lakosságnak kell „zöld kötvény” vásárlásával újból hiteleznie az államnak.

A beszéd persze TRIANONNAL kezdődött, innen szép nyerni

Eddig egy kicsit bajban volt ezzel a miniszterelnök, összerúgni sem merte a port a visegrádi szövetségesekkel, így még emlékbizottság sem lett, szegény Schmidt Mária itt áll munka nélkül..De végre megvan a megoldás! A beszédből kiderült, hogy Trianon kapcsán igaziból a már megszűnt államalakulatok -Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió- szívták a vérünket, de amióta ezek csúful szétestek, a derék új nemzetállamokkal már puszipajtások vagyunk. (Ukrajna és Románia nincs megemlítve, kicsire nem adunk). Nemzetállam a nemzetállamnak nem vájja ki a szemét.

Voltak aztán ismerős futamok

„brüsszeli blablanyelvről”, „liberális mesékről”, Gyöngyöspatáról, börtönökről, az ármányos Sorosról. Nekem az tetszett, amikor sikerült még Antallt és Hornt is besorozni a Soros-ellenes nemzeti hadseregbe. Visszamenőleges hatállyal, hogy másképp?

  • Megtudtuk, hogy továbbra is csak a nyugdíjak „értékállóságára” számíthatunk,
  • BÉRKÖVETŐ EMELÉS NUKU, (az „infláció” és a „forint” szavak nem hangzottak el), és
  • SZÓ SEM LEHET UNIÓS KÉPLET ALAPJÁN SZÁMOLT MINIMÁLBÉRRŐL, közös szociálpolitikáról sem, mert az rontja a versenyt. Viszont
  • „felszámoltuk az ingyenélést”, (Mészáros és a többiek tényleg nem ingyen élnek, mi fizetjük),
  • az utóbbi száz év alatt most volt a legjobb tíz évünk, és
  • AZ OKTATÁS IS RENDBEN VAN, ne tessék „gyepálni”. Merthogy lám, milyen jól helytállnak a multiknál a magyar mérnökök és munkások, köszöntötte szeretettel a felvonuló dolgozókat. (Szerintem közülük csak elenyésző számban lehetnek, akik az általánost az utolsó dicsőséges tíz évben végezték, de mindegy.) Az iskola különben is veszélyes hely- tessék elképzelni, hogy „a liberális nem más, mint diplomás kommunista”! Végre megértettem, miért kellett az egyetemi, sőt a gimnáziumi férőhelyeket is csökkenteni. Már a kommunista is elég rossz, de hogy még liberálissá is kiképezzék, az maga a pokol!

A befejezés is nagyon szép volt, és egyáltalán nemcsak azért, mert véget ért a beszéd

A miniszterelnök Muhammad Alit idézte:

„Lebegjünk, mint a pillangó, és szúrjunk, mint a méhecske”

Az milyen lesz, amikor jövőre pillangóként látjuk majd lebegni a mikrofon előtt! Azt most is mondta, hogy

„Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindenek fölött”,

de a kettő között majd ott lebeg a kormányfő is. Kicsit azért közelebb az Istenhez. Gatya, mellény, kitűző marad, azok beváltak.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük