Connect with us

Kerítésen innen

Meghalt Berecz János, a Kádár-rendszer egykori vezető politikusa

Megosztás

Kilencvenkét éves korában meghalt Berecz János, a Kádár-rendszer egykori vezető politikusa.

Megosztás

Kilencvenkét éves korában meghalt Berecz János, a Kádár-rendszer egykori vezető politikusa. Halálát fia, Berecz János Gábor jelentette be Facebook-oldalán csütörtökön.

Berecz János 1930. szeptember 18-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban

1950-ben kezdte tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd egy év múlva a budapesti Lenin Intézet hallgatója volt, ahol 1955-ben végzett. 1963-1966 között az SZKP Központi Bizottságának Társadalomtudományi Akadémiáján tanult, 1967-ben a történelemtudomány kandidátusa lett. Nevéhez fűződik az 1969-ben megjelent Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 című könyv, amelyben a forradalom és szabadságharc leverését, a megtorlás helyességét próbálta igazolni.

Már 1955-től különböző funkciókat töltött be az állampárt ifjúsági szervezetében. 1966-ban a Külügyminisztérium pártbizottságának titkárává választották.

Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 (1969)

Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 címmel 1969-ben megjelent könyve az 1956-os forradalmat dolgozta fel a forradalom leverésével induló Kádár-rendszer történelmi igazolásának szellemében, a kádári hatalmi elit fiatal, feltörekvő tagjaként. A könyv alapját 36 évesen, moszkvai pártfőiskolai tanulmányainak disszertációjaként írta. A párt álláspontjával összhangban Berecz az 1956-os eseményeket ellenforradalomként jellemezte, a fegyveres szovjet beavatkozást és az azt követő megtorlást szükségesnek és helyesnek mutatta be.

1972-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) KB külügyi osztályának helyettes vezetője, 1974-től osztályvezetője volt.

1982-ben a párt központi lapja, a Népszabadság főszerkesztője lett

1985-től KB-titkár és a KB mellett működő agitációs és propagandabizottság vezetője volt, 1987-ben a legszűkebb vezetés, a Politikai Bizottság tagja lett. Ebben az időszakban az állampárt egyik legbefolyásosabb politikusává lépett elő, Kádár János közeli bizalmasaként tartották számon.

1985-ben lett országgyűlési képviselő, 1989-ben az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökévé választották. A rendszerváltás előtti időszakban az MSZMP reformszárnyával szemben az egypártrendszer fenntartásáért küzdő keményvonalasok egyik vezetőjeként igyekezett meggátolni az ellenzék megerősödését és a többpártrendszerhez vezető folyamatot.

Az 1989-ben az MSZMP utolsó kongresszusán megalakult Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) nem csatlakozott, hanem a marxista-leninista elvek és a kádári szocializmus mellett kitartani kívánó, kisebbséggel újjáalakított MSZMP-ben folytatta a politizálást. 1990-ben a párt jelöltjeként indult az első többpárti parlamenti választáson, de nem szerzett mandátumot.

1991-ben kilépett a pártból, majd vállalkozásba kezdett.

1997-ben csatlakozott a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz (MSZDP), de két év múlva ebből is kilépett. Nyugdíjasként több könyvet írt, a többi között 2004-ben jelent meg Vállalom című önéletrajzi műve.

Berecz János első felesége Lőwinger Annamária (1933–1986) volt. Három gyermekük született, a legidősebb, Berecz Marianne 1957. június 27-én jött a világra, diplomata. Felesége 1986. február 4-én autóbalesetben életét vesztette. Később újra megházasodott. Második felesége Sáfár Anikó színművész.

Forrás: MTVA Sajtóarchívum

Kilencven éve született Horn Gyula

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük