Connect with us

Ez a nap

Meghalt Csukás István – Legyen könnyű neki a föld!

Csukas-Istvan
Megosztás

Elhunyt Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író – jelentette be az Újszinház a facebook oldalán.

Neki köszönhetjük többek között a Süsü, a sárkányt, a Mirr-Murr kandúr kalandjait, a Pom Pom meséit és a Nagy Ho-ho-ho-horgászt is.

Az író 83 éves korában hunyt el.

„Búcsúzunk az ország mesemondójától, meghalt Csukás István!

Csukás István nevére mindenkinek felcsillant a szeme, legyen az gyermek vagy felnőtt: egyformán magával ragadott mindenkit a varázslatos mesevilág, amelyet ő szőtt körénk.
Nehéz felfogni, hogy nincs már közöttünk.

Magára hagyta mesefiguráit, akik történetein számos generáció nőtt fel.

Szerencsések vagyunk, akik ismerhettük, dolgozhattunk vele itt az Újszínházban. Csukás István mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava és sohasem fogyott ki az ő semmihez sem fogható történeteiből.
Örömmel figyelte A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című meséjéből születendő előadást. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni.

Csukás István 83 évesen itt hagyott bennünket és kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle.
A meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként.

Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író 83 éves volt.

Fájdalommal búcsúzik tőle az Újszínház teljes társulata.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük