Connect with us

Kultúra

Meghalt György István Balázs Béla-díjas filmrendező

Megosztás

Kilencvennégy éves korában meghalt György István Balázs Béla-díjas filmrendező – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége. A rendezőt a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti.

Az elismert filmrendező könyvet és több novellát is írt

György István pályafutása során 204 rövidfilmet, illetve hosszú ismeretterjesztő és dokumentumfilmet, 4 rövid játékfilmet és 3 játékfilmet készített. Filmjei közül 36 részesült külföldi és magyarországi fesztiválokon elismerésben.

György István 1953-ban diplomázott filmrendezőként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Több novellát is írt, amelyeket elsősorban a rádióban olvastak fel. Andrej Rubljov ikonfestőről 1972-ben könyvet írt, ami a Képzőművészeti Kiadó gondozásában magyar, lengyel, és francia nyelven jelent meg.

Vezetésével – Gerhardt Pál és Markos Miklós rendezővel – 1958-ban hozták létre a Balázs Béla Filmstúdiót. 1960-ban szervezte meg az első hazai filmfesztivált, a rövidfilmek seregszemléjét, amely Miskolc városnak három évtizedig az egyik legfontosabb rendezvénye volt. Ezét megkapta a Miskolc Díszpolgára címet.

1970-től 1979-ig a Népszerű-tudományos Filmstúdió vezetője volt. 1985 és 1989 között az AICS, a Nemzetközi Tudományos Filmszövetség elnökségének tagja, majd az ismeretterjesztő filmes szekciójának vezetője volt. 2000-től kilenc évig vezette az Uránia Filmműhelyét, majd 2009-től megszűnéséig az ArtMentor Alapítvány alapító tagjaként és vezetőjeként tevékenykedett.

1968-ban Balázs Béla-díjat, 1969-ben SZOT-díjat kapott. Sokirányú tevékenységét 1975-ben Érdemes Művész címmel, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrendjével ismerték el. A 37. Filmszemlén életműdíjban részesült 2006-ban.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük