Connect with us

Ez a nap

Meghalt Paul Allen, Bill Gates jobbik fele

Megosztás

Elhunyt Paul Allen, a Microsoft informatikai óriáscég egykori társalapítója – jelentette be hétfőn este Allen befektetési vállalata. A 65 éves milliárdost  hétfőn győzte le szülővárosában a rák.

Paul Allen
Megosztás

Elhunyt Paul Allen, a Microsoft informatikai óriáscég egykori társalapítója – jelentette be hétfőn este Allen befektetési vállalata. A 65 éves milliárdost  hétfőn győzte le szülővárosában a rák.

Paul és Bill

Allen -Geats

 

Paul Allen és Bill Gates, a Microsoft másik alapítója gyermekkori barátok voltak, és 1975-ben alapították meg a Microsoftot, a vállalat elnevezése Allentől származott.
Allen 1982-ben súlyos betegség miatt megvált a Microsofttól, 2000-ben pedig a cég igazgatótanácsi tagságáról is lemondott. Közben Vulcan néven befektetési vállalatot hozott létre, megvásárolt két labdarúgócsapatot és egy kosárlabdaklubot, valamint létrehozott három kutatóintézetet is. Az egyik intézet agykutatással, a másik sejtkutatással, a harmadik pedig a mesterséges intelligenciával összefüggő kutatásokkal foglalkozik.

Betegség sorozat

Az üzletember a Forbes magazin idei listáján a 44. leggazdagabb milliárdos volt, 21,7 milliárd dollárros (mintegy 6000 milliárd forint) vagyonnal. Ebből rengeteget költött jótékony célokra.
Paul Allennél először 1983-ban állapítottak meg Hodgkin-limfómát. Később, 2009-ben non-Hodgkin limfómával kezelték, pár nappal ezelőtt pedig nyilvánosságra hozta, hogy betegsége kiújult.
Bill Gates hétfőn este közleményben fejezte ki gyászát. „Összetört a szívem egyik legrégebbi és legkedvesebb barátom, Paul Allen eltávozásának hírére” – fogalmazott Gates. Hozzátette: Allen „igazi társ és drága barát volt. A személyi számítógépek nélküle nem jöhettek volna létre”.
A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella szintén közleményben méltatta az elhunytat. „Nyugalmat árasztó és állhatatos” embernek nevezte őt, aki „mágikus termékeket, megoldásokat és intézményeket hívott életre, és ezzel megváltoztatta a világot”.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója az iparág úttörőjeként és a világ jobbá tételéért dolgozó emberként méltatta Twitter-bejegyzésében Paul Allent.
Az Allen tulajdonában lévő sportklubok szintén közleményben fejezték ki gyászukat és együttérzésüket az Allen családdal.

Ő is tegnap halt meg

https://varosikurir.hu/bucsu-baleczky-annamariatol/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük