Meghalt Ungvári Tamás

A Széchenyi- és József Attila-díjas író, műfordító, irodalomtörténész 88 éves volt.

Életének 89. évében meghalt Ungvári Tamás – tájékoztatott a család.

1930. szeptember 25-én született, az Eötvös Gimnáziumba a numerus clausus miatt nem vették fel, így került a Zsidó Gimnáziumba. Diplomát 1952-ben, 21 évesen szerzett az ELTE angol-magyar szakán – írja róla Wikipedia. Először Tatán tanított egy általános iskolában, majd a Csillag című folyóirat rovatvezetője lett. 1959-től a Magyar Nemzetnél dolgozott szerződéses munkatársként. 1960-tól fordító, dramaturg, a Budapester Rundschau szerkesztője. 1960–1961-ben a Petőfi Színház dramaturgja. 1970-től a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, 1975-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1980–1981-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, 1982-től egyetemi tanára.

Június 15-én ezt írta közösségi oldalára:

„Kedves barátaim és olvasóim
Az orvosaim tanácsára a nagy hőségre való tekintettel, életemben először, a holnapi dedikálást kihagyom és remélhetőleg a közeljövőben megtartom máshol. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek jelen. Üdv mindenkinek sok szeretettel! Addig is olvassatok!”

Több külföldi egyetem vendégprofesszora.

A Cambridge Egyetemen a Churchill College „overseas fellow” tiszteleti tagságban részesült. Fulbright vendégprofesszorként négy esztendőt töltött a kaliforniai Claremontban. IREX csereprofesszorként a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemen tartott előadásokat. Művelődéstörténetet tanított a Zsidó Egyetemen, a Rabbi Szemináriumban.

Ötvennél több önálló könyve jelent meg, regények, tanulmányok, esszék, továbbá több tucat színdarabot és regényt fordított magyarra.

Munkásságát több díjjal, kitüntetéssel elismerték,

így többek között Széchenyi- és József Attila díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét és Budapest díszpolgára. Közéleti tevékenységét többek között a Radnóti Miklós antirasszista díjjal és a Hazám-díjjal ismerték el.

Honlapján így írt magáról:

„Nem egészen értem, hogyan jutottam el az idős kor küszöbére, mégis hálás vagyok, hogy ezt a magasnak számító kort elérjem. Serdülőkoromat tönkretette a második világháború, ifjúkoromat egy másik diktatúra. A berlini fal leomlásával beköszöntő szabadság hatalmas esély, bár kulturális hozama egyelőre csekély. Panaszáriát mégse várjon tőlem senki. Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom, mi volt az életem, ennyit mondok: menekültem előre. A pályaváltoztatás- és igazítás a világon mindenütt előny, nekem sokszor a szememre vetették. Holott én sokszor igazítottam. Voltam szerkesztő, dramaturg, műsorvezető a tévében, írtam tudományos könyveket s egy Beatles-bibliát, szekérderékszámra fordítottam regényeket és színdarabokat, vezettem számítógépes céget. A jégkorszakban, amelyikben éltem, az előremenekülés ígérte a túlélést. Így nem értek a nyomomba. Az egyéniségemet a változási képesség alakította.
(…)
Az életprogramomat beteljesítettem. Tőlem senkinek nem kell és nem kellett félnie, engem viszont bátran lehetett és lehet irigyelni. (…) Az a vidám pesszimista, aki vagyok, tisztelettel köszönti olvasóit, híveit, irigyeit és ellenfeleit. Minden úgy volt jó, ahogyan volt. A jövőről meg nincs mit beszélni.”

Forrás