Connect with us

Kerítésen innen

Megindult a jogállami mechanizmus Magyarország ellen – A hírre összeomlott a forint, zuhan a tőzsde….

Megosztás

Hivatalosan is elküldték a levelet Magyarországnak, amely szerint megindul a kondicionalitási, más nevén jogállami mechanizmus az ország ellen. A hírre összeomlott a forint, pillanatok alatt a 370-forintos euró máris 377 forintra ugrott. Zuhan a tőzsde is.

Megosztás

Hivatalosan is elküldték a levelet Magyarországnak, amely szerint megindul a jogállami mechanizmus az ország ellen. A hírre összeomlott a forint, pillanatok alatt a 370-forintos euró máris 377 forintra ugrott. Zuhan a tőzsde is.

3,1 százalékos mínuszba esett a hírre a BUX-index, azaz a budapesti tőzsdeindex, zuhannak a nagy magyar részvényárfolyamok is, az OTP például 5,3 százalékot esett a bejelentés után. Az ötórás tőzsdei zárás előtt a papírok, köztük az OTP is sikerrel korrigált felfelé, de a reggeli szintet nem tudta elérni.

Az euró a 370 forintos szintről percek alatt 377 forintra emelkedett. (forrás)

A bejelentés rövid tapsot kapott a teremben

Ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be az Európai Parlamentben, ahol most először tartottak olyan eseményt, amelyen a képviselők kérdezhettek a bizottság elnökétől. A bejelentés rövid tapsot kapott a teremben. A levelet nagyon frissen küldhették el, mert Von der Leyen a kérdések órájának elején Stéphane Séjourné kérdésére még csak azt mondta, hamarosan bejelent valamit ezzel kapcsolatban.

A jogállami mechanizmus olyan eszköz, amellyel az Európai Bizottság el tudja venni a tagállamoktól az uniós támogatásokat, ha bizonyítani tudják, hogy a tagállam megsérti az EU alapvető értékeit, és ami a legfontosabb kitétel, ezzel árt az unió költségvetésének is.

A mechanizmus eredetileg arra született, hogy vissza tudja fogni a tagállamok uniós alapértékekkel szembeni viselkedését, de valamivel gyengébb eszköz legyen, mint a hetes cikk szerinti eljárás, amely elveheti a tagállam szavazati jogát a tanácsban. Hosszú tárgyalások során a mechanizmus sokat finomodott, és mostanra alapvetően inkább az uniós költségvetés, mint az uniós alapértékek védelmére szolgál.

A mechanizmus megindítása nem jelenti azt, hogy innentől nem jönnek pénzek Magyarországra

Hosszú, akár hónapokig tartó párbeszéd kezdődik Magyarország és az EU között, végül a Bizottságnak meg kell határoznia, hogy hol és milyen mértékben sérülnek az uniós alapértékek és a költségvetés, majd megszabnia erre egy szankciót.

Végül erről kell szavaznia az Európai Tanács tagjainak. Itt most Lengyelország sem tudja majd megvédeni Magyarországot, mert

a mechanizmus elfogadásához elég a minősített többség.

A mechanizmust 2020 végén fogadták el, de a magyar és a lengyel kormány megtámadta azt az uniós bíróságon

Ennek a célja az volt, hogy a választások előtt ne léphessen életbe, de főleg ne tudjanak konkrét pénzeket elvonni Magyarországtól. Végül

a bíróság februárban söpörte le a magyarok és lengyelek aggályait,

de akkor már olyan kevés idő volt a választásokig, hogy egyértelműen politikai döntés lett volna elindítani, ezért nem tették meg. (forrás)

Kapcsolódó

 

Megindult a jogállami mechanizmus Magyarország ellen - A hírre összeomlott a forint, zuhan a tőzsde....

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Oszkó Péter: most csak Brüsszel állíthatja meg Orbán Viktort! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük