Connect with us

Kultúra

Megint áll a bál, kipattant Schmidt Mária újabb botránya

Kertész
Megosztás

Orbán Viktor ki mást is bízott volna meg  az 1 milliárd forinttal kistafírozott Kertész Imre Intézet gründolásával, mint a rezsim történész-szupersztárját, Schmidt Máriát.

A titkok háza

Schmidt Mária Hafner Zoltán helytartóján, az intézet igazgatóján, Kertész egykori szerkesztőjén keresztül régi jó szokásához híven igyekszik az intézmény munkáját úgy irányítani, hogy az elsősorban a rendszer legitimációját szolgálja majd, még ha olykor-olykor erőszakot is kell tenni a névadó szellemi hagyatékán. A milliárdos intézet egyébként több mint egy éves fennállása alatt még egy működőképes honlapot sem volt képes készíttetni.

kertész

Ha valaki beüti a keresőbe, hogy „Kertész Intézet” ennyi, és még egy ifjúkori felvétel egy odaerőltetett Kertész idézettel látható a honlapon. Se hitvallás, se célok, de még egy menüsor sem. Jól látszik, hogy az oldal alibiből készült, és az intézet vezetését valami egészen más dolog foglalja le és nem a politikai közösségük által a Nobel-díj átvétele után csak Imre Kertészként emlegetett író szellemi-művészi hagyatékának gondozása, feltárása. Pedig ha valaki, Kertész többrétegű író és gondolkodó volt.

Egymásnak feszülés

A botrány Hafner Zoltán Klubrádiónak adott, erősen kétségbevonható igazságtartalmú, és össze-vissza vagdalkozó, mindenkibe belerúgó nyilatkozata indította el. Hafner mondatait Schein Gábor irodalomtörténész a Literatúra oldalán szedte ízekre és bizonyította be róluk, hogy többségük igazságtartalma megkérdőjelezhető, de legalábbis rosszindulatú.

Hafner támadásának legfontosabb célpontja a Petőfi Irodalmi Múzeum volt, ami állítása szerint Kertész Imre 2006-os felajánlására – hogy ingyen átadja hagyatékát gondozásra – nem volt „fogadóképes”.

„A Berlini Akadémia honlapja szerint a Kertész-hagyaték első részlete 2002-ben került Berlinbe, vagyis a tárgyalások igen gyorsan sikerre vezettek, és a szerződés megköttetett. Következésképp 2006-ban Kertész aligha kereste fel ugyanezen célból a Petőfi Irodalmi Múzeumot, mert azzal törvényt sértett volna.”

-olvasható többek között a Literatúra cikkben.

Úgy véljük, talán ennyi is elég a teljes Hafner-szöveg igazságtartalmának átgondolásához.

Epilógus

A vitába mintegy epilógusként megszólalt a Petőfi Irodalmi Múzeum jelenlegi főigazgatója, a politikai ejtőernyős Pröhle Gergely is. A főigazgató kizártnak tarja, hogy a múzeum előző vezetése elkövette volna mindazt a szakmai, emberi hibát, amivel Hafner vádolja őket.

A volt diplomata természetesen nem tagadja meg önmagát, hiszen afféle egyrészt-másrészt langyoskodással meglehetősen ügyel arra, hogy intézménye jogos védelme mellett azért Schmidt Máriáék intézetét se bántsa meg. Nyilatkozatából bármennyire is igyekszik titkolni kiderül, hogy ez utóbbi feladat végrehajtása eléggé nyögvenyelősen megy, még egy olyan sokat látott diplomatának is, mint az Orbán-kormány egykori kedvence, akit most elspájzoltak jobb időkre.

Lássuk be, amihez Schmidt Máriának köze van, arról előbb-utóbb kiderül, hogy valami koszos köd lengi körül, de úgy látszik, ez a történész futtatóját, Magyarország miniszterelnökét nem zavarja, sőt!

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Por Öcsi

    2018.02.05 20:33 at 20:33

    KUSZASZEMÜ mariskánk !! Mesélj valamit az 1956-os ünnep pénzeiről !! Mi van a pénzekkel ?? Minden a zsebetekbe landol Egyszálpicsára vetköztetünk ésa kiszedjük bekőked is !!!

  2. András Orbán

    2018.02.06 13:10 at 13:10

    Az ,,érdekes tekintetrű,, nagysasszony megint csak a lecsóba csapott bele !!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük