Connect with us

Kerítésen innen

Mégis a gyerekeké marad a fóti gyermekváros?

Megosztás

Megfordult a kormányzati álláspont, és már az sem kizárt, hogy a végleges bezárás helyett fejleszteni kezdik a gyermekvárost.

Megosztás

A portásfülke faliújságjára kitűzött A4-es lapon hirdette ki a fóti Károlyi István Gyermekközpont megbízott intézményvezetője, hogy 2019 nyaráig „nem várható változás” a gyermekváros „feladatellátásában”.

Zavart okozott a hirdetmény

Kádas István akkurátusan leírta, hogy erről a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója értesítette, miután hírt kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumából, Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkártól.

A hivatali bikkfanyelven megfogalmazott hirdetmény megkavarta a gyermekváros lakóit, hiszen eddig úgy tudták, bármelyik pillanatban megtörténhet a Károlyi-kastély területén működő összes állami fenntartású oktatási és szociális intézmény kitelepítése, és az épületek lebontása.

A drasztikus bezárást is az Emmi szociális államtitkára jelentette be ugyanis. De az még Fülöp elődje, Czibere Károly volt.

Czibere 2017 januárjában egy sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormány úgy döntött, teljesen megszüntetik a gyermekvédelem „tömegszerű intézményeit”, a nagy és korszerűtlen gyermekotthonokat kisebb lakásotthonokkal váltják fel. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt is hozzátette, hogy a gyermekvárosnak eddig helyet adó kastély épületének, más, az ingatlanhoz jobban illő funkciót keresnek majd.

A nyárra ígért bezárás elmaradt

A fóti alkalmazottakat állománygyűlésen tájékoztatták a kormánydöntésről. Őszinte magyarázatot és részletes információkat hiába reméltek, de az egyértelmű volt, hogy 2018 nyarán jön a bezárás, és még azoknak a nyugdíjas tanároknak is el kell hagyniuk a területet, akik évtizedeken keresztül dolgoztak az intézményben, és ma is a munkájukért kiutalt szolgálati lakásban élnek.

A bezárás elmaradt, de magyarázatot most sem fűzött senki az új, 2019-es dátumhoz. A zavart fokozta, hogy kiderült, időközben pályázatot írtak ki az intézményvezetői posztra, ötéves megbízatással keresnek olyan szakembert, aki színvonalas munkát és zavartalan működést tudna biztosítani a Károlyi István Gyermekközpontban, Fóton. A pályázatban szó sincs arról, hogy az új vezetővel szemben elvárás lenne, hogy menedzselje az intézmény költözését, szétdarabolását vagy akár megszüntetését.

Az esélyes tulajdonosoknak nem kell a gyermekváros

A Károlyi Gyermekközpont egyébként már rég nem az az ’50-es évekből ittragadt, árvák befogadását végző tömegintézmény, aminek Czibere államtitkár lefestette. A területen kisebb, néhol egészen új, uniós pénzekből felhúzott épületekben végzik mozgássérült gyerekek, valamint mentális problémákkal küzdő fiatalok gondozását, és működik egy szülő nélkül érkezett menekült gyerekeket gondozó részleg is.

Fóton sokan biztosra vették, hogy Mészáros Lőrinc vetett szemet a területre. A városban már 2017 elején elterjedt a pletyka, hogy az ingatlanok a felcsúti milliárdos kezében találhatják majd meg új funkciójukat, és később azt is tudni vélték, hogy a területen végzett talajvizsgálatok is egy majdani beruházás előkészületei lehettek. Építkezés azonban nem kezdődött, és a Mészárostól való félelem is alábbhagyott.

Az év elején aztán kiderült, hogy a többi tulajdonosesélyes sem kér a gyermekváros átvételéből.

Ötször mondtak nemet

A kastélypark jelentős részét elfoglaló Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a fóti önkormányzati lapban jelentette be, hogy bár felkérték őket a terület átvételére, visszautasították a lehetőséget. Edvi Péter a Fóti Hírnökben megjelentetett írásában elárulta, hogy az elmúlt 18 évben ötször is felkérte a szervezetet a szakminisztérium, de mindig nemet mondtak.

Most is köszönjük egyesek javaslatát, de köszönjük, nem kérjük

– írta a szervezet elnöke, aki közismerten jó viszonyt ápol az Orbán családdal. A terápiás lovardát működtető gyermekmentő szolgálat vezetője azt állította, tudomása szerint a Károlyiak Alapítvány érdekelt az átvételben.

A lap következő számában azonban a kastély egykori tulajdonosait képviselő gróf Károlyi László és felesége leszögezte:

soha nem állt szándékában az intézmény lakóit kitelepíteni, mert a Károlyi család mindenkori szociális érzékenysége rájuk is jellemző.

Egyedül a Fóti Gyermekváros Egyesület vállalná

A Fóti Károlyiak Alapítvány nyilatkozata szerint a gróf és felesége csupán a család örökségét, a kastélyt és a kertet szeretné felújíttatni, de úgy, hogy a hazai jogszabályoknak megfelelően, az ingatlan állami tulajdonban marad.

Hivatalosan egyetlen szervezet, az egykori árvák érdekképviseletére létrehozott Fóti Gyermekváros Egyesület jelentkezett a gyermekváros üzemeltetési jogának elnyeréséért. A Danyi Imre elnökletével működő egyesület viszont csak az utóbbi hónapokban nyomult rá a politikusokra. Tuzson Bencénél, a körzet kormánypárti képviselőjénél, sőt Orbán Viktor miniszterelnöknél is bejelentkeztek támogatásért.

Az egyesületet jelenlegi formájában 2017 szeptemberében jegyezték be, de jogelődje már a rendszerváltás után, az 1990-es években is működött. Danyi elmondása szerint bejelentkezésükre a nyár elején a kormányfő kabinetjétől azt a választ kapták, hogy

a gyermekváros ügyében még nem zárultak le az egyeztetések a tárcák között.

Helyi források szerint a „hírzárlat” ellenére szállingózó legújabb információk arról szólnak, hogy megfordult a kormányzati álláspont, és már az sem kizárt, hogy a végleges bezárás helyett fejleszteni kezdik a gyermekvárost.

(Forrás: 24.hu)

Festékkel öntötték le a gyermekeken segítő alapítvány ételszállító autóját

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük