„Zsidó szempontból az Orbán kormányok (sic) közel állnak az ideálishoz” Augusztus 14-én a neokohn.hu ismertette a Jewish Telegraphic Agency elemzését. Az elemzés viszonylag korrekt, az ismertetés is az: nem is velük van bajom, hanem a kiemelt véleménnyel.


Fidesz vagy Jobbik?

A Jewish Telegraphic Agency elemzésében a Jobbik és a magyar ellenzék viszonyát, illetve a magyar(országi) zsidók e viszonyról való vélekedését, e viszonnyal kapcsolatos állásfoglalását vizsgálja.

Érteni vélem a címben foglalt állítás (Magyarországon néhány baloldali zsidó kész együttműködni egy szélsőjobboldali párttal, melyet egy korábbi neonáci vezet) miatti megrökönyödést, fölháborodást  is – magam sem értek egyet a Jobbikkal való összefogással. Úgy gondolom, minden kétségtelen változása ellenére az a párt ma is szélsőjobboldali – bár nem annyira, nem olyan gátlástalanul és cinikusan, mint a Fidesz… Éppen ezért számomra inkább az a megdöbbentő, hogy vannak emberek, nagyon is sokan – köztük zsidók, többen, mint ahányan a Jobbikot elfogadják , akik még a Fidesszel is hajlandók „együttműködni” (bármit jelentsen is ez), még a Fidesznek is képesek elképesztő módon hízelegni.

Verbális verőlegények

A Fidesz támogatóinak döntő többsége persze nem zsidó, legföljebb néhányan a mindenhol megtalálható gazemberek és az öngyűlölő típushoz tartozók közül, ám a zsidók kiemelését Orbánék következetes és gátlástalanul cinikus antiszemita (tágabban rasszista – cigány és muszlimgyűlölő is – és homofób) hangulatkeltése, folyamatos uszítása indokolja. A Fidesz politikusai és elképesztő „szellemi hátországa”, terrormédiájának verbális verőlegényei gondoskodnak, nagyjából 1994 óta (!), a „párt” népszerűségéhez, manapság stabil uralmához nélkülözhetetlen antiszemita, rasszista indulatok „megfelelő” szinten tartásáról.

Ezt a célt szolgálja immár ötödik éve a mindennapos migráncsozás, sorosozás és a szuverenitás(uk) nemzetikereszténykedő védelme, valamint Tavares, Sargentini, Juncker, Timmermans, sőt, Merkel gyalázása, az EU állandó támadása, vagy a szakadatlan és hibbantnak tűnő, ám valójában kiszámítottan aljas, mindig zsidóellenes indulatokat is keltő folyamatos trianonozás. A rasszizmus és a „nemzeti függetlenség védelme” szorosan összefonódik.

Aki mindezt csupán a „zsidók” problémájának tartja, egyrészt aljas, másrészt ostoba.

Most csak a kétségtelenül náci mintákat követő plakátkampányukra emlékeztetek.

A rasszista indulatokkal való cinikus játék

ma már persze sok fideszes politikus és sajtómunkás számára akár halálosan komoly dolog is lehet; mindenesetre a „párt” rendszeresen alkalmaz és kitüntet közismerten meggyőződéses, cégéres rasszistákat is.

Az a társadalmi atmoszféra, amelyet a Fidesz – persze, ismert előzmények után – megteremtett, komoly veszélyeket hordoz magában. Nem lehet tudni, meddig elégednek meg a hívek azzal, hogy támogathatják a kedvükre-kedvükért zsidózó, migráncsozó, ha „kell”, cigányozó és „családvédőn” buzizó stb., és mindezek fedezékében gátlástalanul fosztogató, fagyűlölő-térkövező hatalmat. Mindenesetre figyelmeztető atrocitások gyakran előfordulnak.

Eközben persze megy a műsor: ünnepi alkalmakkor a csapból is zéró tolerancia folyik, és felújítanak zsinagógákat, rendbe hoznak temetőket; bőkezűen támogatják a vallási iskolákat – miközben kötelező feladatukat, az állami/önkormányzati oktatás támogatását elhanyagolják. Maccabiznak is, bár titokban: úgy látszik, az még talán az ő képükre sem fért rá, hogy a játékok médiapartnerei a „kormány” leggyalázatosabb szennylapjai voltak…

Nézzük csak az oktatást!

Vajon „zsidó szempontból” rendben van az állami/önkormányzati iskolák lepusztítása vagy a NAT „hazafiasítása”? Rendben van az oktatás szabadságának megvonása, a tankötelezettségi korhatár leszállítása, a gimnáziumok radikális korlátozása stb.?

Biztosan vannak, akik szerint igen. Gondolom, gyermekeik zsidó iskolákba járnak, kedvükre való oktatásban részesülnek. De kívülük is van ám világ! – Magyar, cigány, szlovák stb. és zsidó világ is. Mert vélelmezhető, hogy a zsidó indentitással (is) élők többségének gyermeke nem vallási iskolába jár, maguk pedig nem viselnek szemellenzőt, nem is fundamentalisták. Arról nem is beszélve, hogy azok sem mind „zsidó szempontból” gondolkodnak, akiknek gyermeke zsidó iskolába jár…

És milyen „zsidó szempontból” lehet az ideálishoz közelinek mondani

azt a hatalmat, amely példátlan módon fosztogatja az országot, megrabolja az EU-t, miközben itthon már az agyunkba és ágyunkba is bemászna? Milyen „zsidó szempontból” lehet az ideálishoz közeli az a hatalom, amely személyre szabott, meg visszamenőleges hatályú és kivételes eljárásban meghozott „törvényekre”, az egypárti zalaptákolmányra hivatkozik; amely nácizza korábbi, nemzetinek hazudott szövetségesét, miután az szembefordult vele, és mintha lassan szabadulna neonáci múltjától; amely elüldözte a CEU-t és szétrombolja a Magyar Tudományos Akadémiát; példátlan módon osztja meg a társadalmat, rendszeresen megszégyenítve, kiszolgáltatva a leginkább elesetteket; amely szétverte a demokratikus intézményrendszer csaknem minden darabját, és éppen mostanában készül befejezni művét..? Hogy minden „törvényeinek” megfelelő legyen…

Gyalázatos vélemény

Glitzenstein Sámuel, a Chábádhoz kötődő EMIH 17 rabbijának egyike határozottan ellenzi a felvetést, hogy a Fidesz fenyegetést jelentene a zsidók számára.

 „Zsidó szempontból az Orbán kormányok közel állnak az ideálishoz”

– mondja a JTA-nak.

„Azok, akik az antiszemitizmus elleni küzdelemről beszéltek, most pedig készek együttműködni a Jobbikkal, saját képmutatásukat, és közönyüket leplezik le a zsidógyűlölettel szemben.”

Őszintén szólva, se köpni, se nyelni nem tudtam,

mikor ezt olvastam: közel az ideálishoz… Ez valami egészen gyalázatos!

Készséggel elismerem, hogy a Glitzenstein említette szempont létezik – de nem értem, miért is volna az speciálisan zsidó szempont. Elvégre tájékozatlanok, hiszékenyek, ostobák; kényszerből megalkuvók vagy olyanok, akik haszonélvezői a maffiahatalomnak, akár kül- és beltagjai a maffiának: a táradalom minden csoportjában vannak.

Nem hiszem, hogy elfogadható volna bármilyen, akár zsidónak mondott szempont is, ha az bezárkózó, fundamentalista vagy egyszerűen, bár titkoltan igazából üzleti érdeket képvisel; ha társadalomellenes; ha ignorál minden alapvető és általános emberi érdeket és értéket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét