Frissítve! Megkéselték a polgármestert!

Megkéselték az észak-lengyelországi Gdansk polgármesterét, Pawel Adamowiczot vasárnap este egy jótékonysági célú rendezvényen, a politikust újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították, állapota súlyos – közölte a lengyel média.

A gdanski főpolgármesteri hivatal szóvivője arról tájékoztatta a PAP hírügynökséget, hogy Adamowiczot egy “éles tárggyal” támadták meg az egyik legnépszerűbb lengyelországi karitatív gyűjtést lezáró ünnepségen. Hozzátette: egyelőre nincs tudomása a polgármester állapotáról.

A lengyelországi hírtévék szerint Adamowicz állapota súlyos, elkezdődött a műtétje.

A késő esti órákban Andrzej Duda lengyel elnök a Twitter közösségi honlapján megírta: arról értesült, hogy az orvosoknak sikerült helyreállítaniuk a polgármester szívműködését.

“Van remény, a helyzet azonban továbbra is nagyon súlyos”

A lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) úgy tudja, hogy a támadó fegyver egy kés volt. Az igazságügyi miniszter és főügyész, Zbigniew Ziobro a Twitteren azt írta: a nyomozók a helyszínen biztosították az eszközt mint bűnjelet. A TVN24 kereskedelmi hírtelevízió szerint Adamowiczot egy vagy két késszúrás érhette.

Az elkövetőt őrizetbe vették.

Az ügyészségi szóvivő szerint a tettes egy 27 éves, büntetett előéletű gdanski lakos. A PAP hírügynökség hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint a férfinak egy újságírói azonosító segítségével sikerült feljutnia a szabadtéri színpadra, ahol Adamowicz tartózkodott.

Adamowicz több ciklus óta vezeti Gdanskot polgármesterként. Az országosan ellenzékben lévő Polgári Platform (PO) alapító tagja, a tavaly októberi helyhatósági választásokon független jelöltként választották újra.
A hírtévék több videofelvételt tettek közzé, ezeken látszik, hogy a támadó a tett után még egy ideig szaladgált a színpadon, majd elfogták. Azt kiabálta, hogy a PO miatt ártatlanul börtönbe került. “A PO kínzott, Adamowicznak ezért meg kellett halnia” – mondta a színpadi szereplőktől átvett mikrofonba.

A támadást több vezető lengyel politikus – Andrzej Duda mellett Mateusz Morawiecki kormányfő és Joachim Brudzinski belügyminiszter – azonnal elítélte. Donald Tusk, az Európai Tanács Gdanskból származó elnöke azt írta a Twitteren:

“Imádkozzunk Adamowicz polgármesterért. Pawel, veled vagyunk.”

Imára kérte a lengyeleket Andrzej Duda is.

“Általában eltérő nézeteink vannak, ma azonban feltétlenül együtt érzek Adamowicz polgármesterrel és hozzátartozóival”

Morawiecki:

“Utasítottam Joachim Brudzinski belügyminisztert, hogy folyamatosan tájékoztasson a helyzetről”

Brudzinski:

“a legsúlyosabb elmarasztalást megérdemlő tettnek, elképzelhetetlen barbárságnak”

minősítette a támadást.

Meghalt a kórházban a gdanski főpolgármester

Meghalt a vasárnap megkéselt gdanski főpolgármester, Pawel Adamowicz – jelentették be hétfő délután az őt ápoló gdanski kórház orvosai.

A gdanski orvosi egyetem kórháza előtt Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter részvételével rendezett sajtótájékoztatón azt mondták: harcoltak Adamowicz életének megmentéséért, de sajnálatos módon elveszítették a küzdelmet.

A főpolgármester éjjel ötórás műtéten esett át, azóta nem volt eszméleténél, a szív működését helyettesítő ECMO-készülék (testen kívüli membrán-oxigenizátor) segítségével tartották életben.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük