Sport
Megműtötték a háromszoros magyar olimpiai bajnokot – A Los Angeles-i olimpia még messze van
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronra hosszú rehabilitációs folyamat vár múlt heti műtétjét követően, ugyanakkor egy-két évet még mindenképpen szeretne vívni, méghozzá a legmagasabb szinten.
Túl a műtéten
A párizsi játékokon a csapattal ezüstérmes kardozó az M1 aktuális csatornának csütörtökön elárulta, hogy már nyolc éve küzdött sarok- és Achilles-problémájával, mely a francia fővárosban is – elsősorban az asszók között – hátráltatta. Az operációt múlt kedden végezték el a Budai Egészségközpontban, jelenleg pedig otthon, fekvőgipszben lábadozik.
„A fájdalom elmúlt, az orvosok azt mondják, a sebem szépen gyógyul, úgyhogy minden a terveknek megfelelően halad eddig – mondta a 34 éves sportoló, hozzátéve, hogy a gipszet jövő héten veszik le, azt követően pedig hat hétig egy rögzítő lesz a lábán, amit a gyógytornák és kezelések idejére vesznek csak le. – Utána, amikor az lekerül, ugyan mankóval, de lehet már közlekedni és kicsit jobban terhelni. Ez egy hosszú folyamat, azt mondják, hogy öt-hat hónap lesz, mire teljes értékű leszek és a páston is fogok tudni mozogni.”
Az olimpiai bajnok elmondása szerint a legfontosabb, hogy türelmes legyen a következő időszakban, de most van ideje, igazából nincs hova sietnie és egy projektként fogja fel ez a helyzetet.
„Kíváncsi vagyok, milyen hosszú lesz és mennyire lesz megterhelő. Megerőltető innen visszakapaszkodni, mert az a célom, hogy megint az élbolyba tartozzak a visszatérésem után, ami biztosan nagyon nehéz feladat lesz – hangsúlyozta Szilágyi, megjegyezve, hogy nemcsak a felépülés alatt, hanem azt követően is türelmesnek kell lennie, mert nem fog tudni rögtön legyőzni mindenkit az első edzések után. – Szeretnék még egy-két évet vívni, szeretnék a csapatra koncentrálni, szeretném azt, hogy a következő generációnak úgy adjuk át a stafétát, hogy ők is a legmagasabb szinten tudjanak teljesíteni.”
A Los Angeles-i olimpia még nagyon messze van
Egyelőre nem gondolkodok rajta. Ha az LA2028-as logóra gondolok, akkor nem látom magam ott sportolóként. Megjöhet még az érzés, és lehet, hogy nem látom ott magam, sportolóként, de soha nem mondd, hogy soha! Lehet, hogy nagyon éhes leszek és megjön majd az étvágyam, ha elkezdek újra versenyezni, és közeledünk hozzá
– jegyezte meg London, Rió és Tokió egyéni bajnoka.
„Az is benne van, hogy tényleg egy-két év lesz. Benne van az is, hogy nem sikerül a visszatérés, bár erre nem szívesen gondolok, és benne van az is, hogy igen, megjön a kedvem, jönnek az eredmények, és Los Angelesig folytatom”
– idézte a Blikk a sportolót.
Szerző
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó