Connect with us

Koronavírus

Megnyitották a kiskunhalasi mobil járványkórházat – na ugye, megy ez?

Megosztás

Csütörtökön délelőtt Kiskunhalason megnyitották a mobil konténerkórházat. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházból folyamatosan szállítják át a COVID pozitív betegeket a „börtönkórházba”.

Kizárólag a Kecskeméti Televízió és az M1 stábja forgathat a helyszínen

A mai történések is cáfolják azokat az álhíreket, miszerint nincsen fűtés a konténerkórházban. Mint megtudtuk, három mentőautóval összesen 43 beteget szállítanak át az új mobilkórházba. Két autóban viszik át az igazolt fertőzötteket, egy másikban pedig a gyanús eseteket.

Dr. Szepesvári Szabolcs, a Semmelweis Kórház főigazgatója a helyszínen adott interjút MOlnár H. Boglárkának a Hiros.hu munkatársának.

„Ma délelőtt megnyitottuk a mobil járványkórházat, amit azt tett szükségessé, hogy a kórházi kezelésre szoruló betegek száma olyan dinamikával emelkedett, hogy a jelenlegi körülmények között már nem biztosíthattuk volna megfelelő ellátásukat. Egyelőre 43 beteget szállítottuk át, jelentős részük Covid-pozitív. Vannak közöttük intenzív ellátást igénylő betegek is, de vannak jobb állapotban lévő, azonban súlyos társbetegséggel küzdő betegek is. 18 beteget kellett fekvő mentőszolgálat segítségével átszállítani.”

Szepesvári Szabolcs a kórház állapotával kapcsolatban kijelentette, hogy a betegek ellátására teljesen alkalmas a létesítmény. Nem nyitották volna meg, ha ez nem lenne így.

A téliesítés nem arról szól, hogy a betegeknek vagy a személyzetnek bármiféle hiányt kell szenvednie. Mivel konténerekből épült, több szerelvénye kívülről van elhelyezve. Ennek technikai biztosítása szükséges ahhoz, hogy zord időjárási körülmények között is folyamatosan működőképes lehessen.

A kórház igazgatója azt is leszögezte, hogy a szennyvízelvezetés teljesen megoldott a mobil kórházban. Egy olyan speciális tartályon keresztül kerül a szennyvíz a közcsatornába, amely folyamatos fertőtlenítést végez. A folyamatot egy automatikus rendszer figyeli, amely teljesen biztonságossá teszi a szennyvíz kibocsátását.

A 43 betegből négyen vannak az intenzív osztályon lélegeztetőgépen

A betegek elhelyezéséről dr. Frei Norbert, az intenzív osztály megbízott vezető főorvosa számolt be a Kecskeméti Médiacentrumnak. A 43 betegből négyen vannak az intenzív osztályon lélegeztetőgépen, a többiek a mobilkórház alacsony és közepes kockázatú részén lettek elhelyezve. Tizenhét gyanús betegük van, a többiek igazoltan pozitívak. Ők állapotuknak megfelelően egy kórterembe kerültek, a gyanús betegeket pedig izolálták.

A főorvos arról is beszámolt, hogy az intenzív osztálynak, valamint az alacsony és a közepes kockázatú részlegnek is van saját mobil ultrahang készüléke, minden beteget saját ágyában, mozgatás nélkül tudnak megröntgenezni is. Található az épületben egy CT-készülék, amihez el kell szállítani a betegeket, valamint van két vérgázautomata. Megérkezett a véralvadási monitor rendszerük, illetve a gyulladásos paramétereket is 15 percen belül meg tudják nézni.

Forrás: hiros.hu

kiskunhalasi

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük