Mégsem bomlik fel a német koalíció

Megállapodott a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) menekültügyi vitájuk lezárásáról – jelentette be az este Berlinben Horst Seehofer német belügyminiszter, a CSU elnöke.

A CDU székházában tartott tanácskozás után tett nyilatkozatában kiemelte, hogy elégedett a nagyon intenzív tárgyalással elért megállapodással, amely lehetővé teszi, hogy tovább folytassa tárcavezetői munkáját.

Seehofer marad a belügyminiszter

Hangsúlyozta: a testvérpártok egyértelmű és a jövőre nézve tartós megállapodása révén megakadályozzák az illegális migrációt Németország és Ausztria határán.

Merkel: jó kompromisszum született a menekültekről

Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke kiemelte: küzdelmes, nehéz napok után jó kompromisszummal zárják le a menekültügyi szabályozás körüli vitát.

A kancellár elmondta, hogy úgynevezett tranzitközpontokat építenek ki az Európai Unió (EU) valamely tagországában már nyilvántartásba vett menedékkérők elhelyezésére, és ezekből a központokból szállítják majd vissza őket a regisztráció szerinti tagállamba, ahol az EU-s szabályok alapján le kell folytatni menekültügyi eljárásukat.

Egyben fokozzák az együttműködést az EU-s társországokkal, különösen azokkal, amelyekből a regisztrált menedékkérők Németországba érkeznek.

Így sikerül megőrizni “a partneri szellemiséget az EU-ban, és tenni egy döntő lépést a másodlagos migráció (a regisztrált menedékkérők EU-n belüli mozgása) rendezésére és irányítására” – mondta Merkel.

Tranzitközpontokat építenek a német-osztrák határon

A megállapodást összefoglaló, három pontból álló dokumentum első pontja szerint a testvérpártok egyetértésre jutottak abban, hogy a német-osztrák határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni, amely akadályozza mindazon menedékkérők belépését, akiknek menekültügyi eljárását egy másik EU-tagországban kell rendezni.

Ezért – a második pont szerint – tranzitközpontokat kell kiépíteni, amelyekből visszaszállítják a kérelmezőket az ügyükben illetékes országba. Azonban nem akarnak egyoldalúan eljárni, hanem államigazgatási szintű megállapodás révén együtt akarnak működni az érintett partnerországokkal.

A harmadik pont szerint amennyiben a menekültügyi eljárás lefolytatására illetékes ország nem hajlandó megállapodást kötni, az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést az országba egy Ausztriával kötendő egyezmény alapján.

Ezek után lehet, hogy az SPD-vel lesz vitája Merkelnek

A CDU és a CSU vezetői megbeszélésük után, hétfő késő este tárgyalást kezdtek a szövetségi kormányt alkotó koalíció harmadik tagja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőivel a kancellári hivatalban. A koalíciós egyeztetést az SPD kezdeményezte.

A CDU/CSU tervei között 2015-ben szerepelt egy elképzelés, amely hasonlít a tranzitközpont modelljére. Azt a modellt tranzitzónának nevezték, bevezetése az SPD ellenállása miatt bukott el.

A CDU/CSU új felvetésére egyelőre nem reagáltak az SPD-nél a legfelső szinten, de a párt egy menekültügyi szakpolitikusa, Aziz Bokurt, a szociáldemokraták úgynevezett migrációs munkacsoportjának vezetője a Die Welt című lapnak azt mondta: a tranzitközpont “furcsa” és működésképtelen ötlet, és nem szerepel a koalíciós megállapodásban, amely már eleve “túl van a fájdalomküszöbön”, az SPD számára elfogadható menekültügyi szigor legfelső határán.

Megkezdte munkáját az újraszervezett bajor határrendészet

A határőrök a szövetségi rendőrséggel együttműködve dolgoznak. A szóban forgó szakaszon egyébként az utóbbi időben visszaesett a menekültek száma: a menedékkérők mindössze egyötöde érkezik itt Németországba. Inkább Lengyelországon, Franciaországon vagy Svájcon keresztül lépik át a határt.

“Számunkra egy dolog nagyon fontos. Jobban kell biztosítani a határainkat. Azt is láthattuk, látjuk, hogy amit Európában eldöntöttek, az nagyon fontos lépésként értékelendő, nagyon hosszú időbe telik még azonban, mire látható eredménye lesz. Egyértelművé vált, különösen az utóbbi napokban, hogy bizonytalanságok vannak azzal kapcsolatban, hogy melyik ország vesz részt miben és mennyire. Egyet biztosan látok: az európai érdekeket előtérbe kell helyezni Németországban!” – fogalmazott Markus Söder bajor miniszterelnök.

A határőrség elméletileg részt vehetne a menekültek visszafordításában. Ami a technikai hátteret illeti, abszolút készen állnak rá, a legmodernebb eszközökkel rendelkeznek, a menedékkérők adatainak összehasolítására képes ujjlenyomatolvasó rendszert is beleértve.

A németek tervei kiverték a biztosítékot Ausztriában

Sebastian Kurz osztrák kancellár, Heincz-Christian Strache alkancellár és Herbert Kickl osztrák belügyminiszter kedd reggel közös nyilatkozatban kérték a német álláspont tisztázását. Nyilatkozatuk szerint az intézkedések arra utalnak, hogy Németország nemzeti intézkedésekkel akarja kezelni a migrációs nyomást, ha pedig a Merkel-Seehofer paktum a szövetségi kormány álláspontja is egyben, akkor kénytelenek leszünk fellépni az ellen, hogy Ausztriát és lakosságát hátrány érje.

A nyilatkozatban leszögezték: Ausztria kész megvédeni déli határait.

Elvárjuk a német szövetségi kormány álláspontjának gyors tisztázását. A német felvetések azt bizonyítják, hogy mennyire fontos a közös, európai külső határvédelem az osztrák álláspont szerint pedig a belső határok nélküli Európa csak működő külső határokkal lehetséges – tette hozzá Sebastian Kurz.

(Forrás: MTI, Euronews)

Kapcsolódó:

Német kormány és koalíciós válság? – Lemondott a német belügyminiszter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük