Kerítésen túl
Megszavazta az Európai Parlament: romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon
Az Európai Parlament hatalmas többséggel, 446 igen és 178 nem szavazat ellenében a módosítóval együtt elfogadta az állásfoglalás a Magyarország és Lengyelország ellen a hetes cikk alapján indított eljárás ügyében.
Ez azt jelenti, hogy a képviselők kimondták:
a helyzet Magyarországon és Lengyelországban is romlott, valamint felszólították a Tanácsot, hogy hozzon határozott lépéseket a hetes cikk ügyében.
A plenáris szavazáson összesen 665 képviselő vett részt, 41-en tartózkodtak.
Az ötpárti állásfoglalás nemcsak csalódottságának ad hangot, hogy eddig nem sok minden történt a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben indított hetes cikkely eljárással (amelyet azért indítottak, mert megállapították, hogy Magyarországban sérülnek a jogállamiság és az Európai Unió alapértékei), de sürgeti is a horvát soros EU-elnökséget, hogy ne hagyják veszni az ügyet. A képviselők arra kérik a horvátokat, hogy rendszeresen szervezzenek meghallgatásokat az ügyben, az EU Tanácsát pedig arra, hogy készítsen konkrét ajánlásokat az országoknak, sőt adjon meg határidőket is, amíg ezeket végre kell hajtani.
A szintén elfogadott módosító indítvány azt is javasolja, hogy a jövőben az uniós pénzek felhasználását kössék a jogállam tiszteletben tartásához.
Az Európai Néppárt frakciója szerda esti ülésén úgy döntött,
hogy frakciófegyelmet kér tagjaitól, és támogatja a határozatot. Arról, hogy ez mit jelenthet a Fidesz és a Néppárt konfliktusában, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Hidvéghi Balázs ugyanerről:
Az EP állásfoglalásának elfogadása a bevándorláspárti erők újabb nyomásgyakorlási akciója Magyarországra, szoros együttműködésben a különböző Soros-szervezetek embereivel és szervezeteivel, akik sorozatban gyártják a lejárató anyagokat Magyarországgal szemben
– jelentette ki a fideszes EP-képviselő Strasbourgban csütörtökön.
Szerző
Friss
- A műbalhét KDNP-s erősítéssel folytatnák regnálóék, de úgy tűnik, érdektelenség miatt hamvába hull…
- Sulyok Tamás elmagyarázta, miért írta ‘űzött majom sebességgel’ alá a gyülekezési törvény módosítását
- Bolond világ! – Boldog az a nép, amelynek történelme unalmas….
- A Trump-kormány elkaszálta a projektet, amivel az elrabolt ukrán gyerekeket követték
- Brávó! A köztársasági elnök kommunikációs igazgatója: össze-vissza hazudozott a ‘Telex selejt’ – A nyomaték kedvéért poloskás képpel posztolta
- Orbán Viktor közösségi uszítás okán feljelentve – Polt legfőbb ügyész dönt a továbbiakról…
- Szentkirályi Alexandrára ‘rátörték’ a nyitott ajtót, a hölgy műmeglepedten fogadta az ‘atrocitást’
- Magyar-magyarázat arra, hogy miért maradt csendben a Pride betiltása elleni tüntetéssel kapcsolatban
- Meg áll az ész és ácsorog – Vita közben egymást videózza provokátor és politikus
- Az Országos Mentőszolgálat vezetésének legújabb szégyenletes tette