Connect with us

Ez a nap

Megszólalt Soros alapítványa Stop Soros-ügyben

Kötelezettségszegési eljárás a Stop Soros miatt - Soros György
Megosztás

A szervezet szerint az „illegális migrációt támogató szervezeteket” – egyebek mellett – adatszolgáltatásra kötelező jogszabály nem róluk és nem is Soros Györgyről szól.

Közleményt adtak ki

A múlt csütörtökön jelent meg a Stop Soros törvénycsomag, amelynek értelmében a kormány adatszolgáltatásra kötelezné az illegális migráció támogatásában részt vevő szervezeteket, 25 százalékos illetéket szabna ki a külföldről érkező támogatásokra, illetve bevezetné az idegenrendészeti távoltartást.

A tervezett jogszabállyal kapcsolatban kedden közleményt adott ki a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány, amelyben azt írták: a törvénytervezet nem a magyar származású amerikai üzletemberről és nem is róluk szól.

Kriminalizálják a társadalmat

„A törvény alkotóinak szándéka az, hogy kriminalizálják a civil társadalmat és kevesebb, mint három hónappal a választások előtt megbélyegezzék a még független és a kormánypárt által nem kontrollált vélemények képviselőit.  A Nyílt Társadalom Alapítványok több, mint 30 éve támogatják a civil szervezeteket és segítik a magyarokat. Azok a támadások, amelyekkel ma szembe kell néznünk, azok a magyarországi demokráciának a létét ássák alá. Kiállunk az általunk támogatott civil szervezetek mellett és továbbra is elkötelezettek maradunk abban, hogy megvédjük a szólás és a független gondolkodás szabadságát” – olvasható a közleményben.

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük