Connect with us

Ez a nap

Megszólalt végre Polt Péter az Elios-ügyben, persze nem mondott túl sokat

Megosztás

Nem kapott túl nehéz kérdést a legfőbb ügyész Harangozó Tamás MSZP-s képviselőtől, de arra sem válaszolt. Azt azonban elismerte, amit eddig is tudtunk: költségvetési csalás és kapcsolódó bűncselekmények miatt javasolt nyomozást az OLAF.

„A folyamatban lévő nyomozás során elvégzett és tervezett nyomozati cselekményekről – a nyomozás érdekeire tekintettel – felvilágosítást nem adhatok, biztosíthatom azonban, hogy az ügyészségnek nem célja a nyomozás eredményességének meghiúsítása” – válaszolta Polt Péter legfőbb ügyész az MSZP-s Harangozó Tamásnak. Az ellenzéki képviselő azt firtatta: a nyomozás vagy annak meghiúsítás a cél az Elios ügyben? A legfőbb ügyész ezzel hivatalosan is megerősítette a sajtóban már megjelent információkat az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának vizsgálatáról, amely szerint súlyos visszaélések történtek az Orbán Viktor vejéhez köthető cég közbeszerzései körül.

A válaszból kiderült, hogy Polt nem látta szükségét a belső vizsgálat elrendelésének, mondván, az OLAF jelentésből nem lehet arra következtetni, hogy az ügyészség hibát követett el korábban a nyomozás megszüntetésekor.

Az OLAF és a magyar nyomozóhatóságok láthatóan gyökeresen máshogy ítélik meg Orbán Vikor veje korábbi cégének zavaros ügyeit Harangzó Tamás szocialista képviselő megítélése szerint, aki az ellentmondások tisztázása érdekében várt a legfőbb ügyésztől válaszokat – írja a hvg.hu.

Közben a Magyar Nemzet arról számolt be, hogy az Elios-ügy szálai Felcsútra is elértek. A településnek ugyanis ugyanaz a Hamar Endre tulajdonában lévő cég adott tanácsot a korszerűsítésre, amely az Elios-ügy egyik főszereplője.

A Felcsút önkormányzatának honlapjára feltöltött dokumentumokból kiderül, hogy 2016-ban és 2017-ben az OLAF-jelentésben szintén sűrűn emlegetett Sistrade Kft. készített javaslatokat a világítás korszerűsítésére a Mészáros Lőrinc üzletember vezette falunak.

(Forrás: hvg.hu, Magyar Nemzet)

Kapcsolódó:

Tiborcz-történet Ablak-Zsiráf-egyszerűséggel – ezt mindenkinek látnia kell!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük