Megszületett a teljes ellenzéki összefogás!

A nemzet iránt érzett felelősség összeköt bennünket ez a felelősség pedig erősebb mindennél. Az ellenzéki összefogás a mai nappal megszületett – jelentették be a pártok: a Demokratikus Koalíció, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Lehet Más a Politika, Magyar Szocialista Párt, Momentum Mozgalom és Párbeszéd Magyarországért Párt.

Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés:

az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, ezzel is kifejezve a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást Magyarország számára.

Az ellenzéki pártelnökök mai döntésükkel kijelölték az összefogás kereteit:

mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával fogják lebontani az Orbán-rendszert, megadva a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet.

Az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit

tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.

Ennek érdekében a közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel. Azzal a párttal, amelyik még a válságban sem segítő jobbot, bértámogatást nyújt a magyaroknak, helyette az iparűzési adón keresztül vérezteti ki az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, még tovább nehezítve a lakosság védelmét.

A pártelnökök hitet tettek amellett:

véget vetnek annak, hogy a hatalom egymás ellen fordít magyart a magyarral. Ezzel szemben vállalják a jólét és a társadalmi béke megteremtését, a közélet megtisztítását, a jogállamiság helyreállítását és a múlttal valós szembenézést, beleértve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is.

Legitimációs garanciák:

  • A 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltet állítanak, akinek személyéről a választópolgárok döntenek az előválasztásokon.
  • Az együttműködésben részt vevő ellenzéki pártok megállapodtak abban, hogy mind a 106 választókerületben közös egyéni képviselőjelöltet állítanak. A közös képviselőjelöltek kiválasztásába a pártok bevonják a választókat is, akik az előválasztások során dönthetnek arról, hogy a választókerületükben ki képviselje őket az országgyűlési választásokon.

Személyi garanciák:

  • A közös listát állító pártok kizárólag olyan képviselőjelöltek indulását támogatják, akik átesnek az ellenzéki pártok által közösen megszervezett szigorú átvilágításon, aláírják a jelölti feddhetetlenségi nyilatkozatot és a közös kormányzás alapelveit leíró értéknyilatkozatot, írásban vállalják a közös kormányprogram végrehajtását, továbbá elfogadják azt az elvet, mely szerint megválasztásuk esetén a teljes magyar nemzet érdekében végzik képviselői feladatukat.
  • A közös listát állító pártok határozottan elutasítják olyan képviselőjelöltek támogatását, akik emberi méltóságot sértő kijelentéseik, Fidesszel való elvtelen összejátszásuk, korrupciós cselekményekben való bizonyított részvételük vagy egyéb törvénysértő tevékenységük miatt nem méltók a korszakváltást akaró választópolgárok bizalmára.

Tartalmi garanciák:

  • A közös listát állító pártok vállalják, hogy kormányzásuk során megtisztítják Magyarország közéletét az azt hosszú ideje mérgező rendszerszintű korrupciótól, véget vetnek az oligarchák gátlástalan vagyonszerzésének, és megteremtik a feltételeit annak, hogy a NER korrupciós cselekményeinek elkövetői a független igazságszolgáltatás előtt feleljenek a tetteikért. Ennek érdekében a pártok vállalják, hogy visszaállítják az ügyészség és a bíróságok függetlenségét, csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, valamint egy széles körű átláthatósági csomag elfogadásával transzparenssé teszik a kormányzat közpénzfelhasználását és a pártfinanszírozási rendszert.
  • A közös listát állító pártok helyreállítják a sajtószabadságot, a tekintélyelvű rezsimekben tapasztalt hazug és gyűlöletkeltő pártpropagandát sugárzó közmédia helyett kiegyensúlyozott, minőségi közszolgáltatást teremtenek, illetve vállalják az állami hirdetések és közpénzből fizetett kampányok törvényi szintű korlátozását.
  • A közös listát állító pártok vállalják, hogy minden valós társadalmi támogatottságú politikai párt és a civil társadalom bevonásával új alkotmányt hoznak létre, amit népszavazással erősítenek meg. A közös listát állító pártok eltökéltek abban, hogy az Alkotmánybíróságot újra az alkotmány és minden magyar ember alkotmányos jogainak megbízható őrévé tegyék, visszaállítva ezzel korábbi tekintélyét, függetlenségét, és visszaadva a regnáló kormány féktelen hatalomvágyának áldozatul esett jogköreit.
  • A közös listát állító pártok vállalják, hogy új választási törvényt alkotnak, amely az arányosság és igazságosság elvein alapul, nem kedvez egyoldalúan egyetlen politikai szervezetnek sem, viszont képes megakadályozni a kamupártok közpénzrablását.
  • A köztársasági elnök nem lehet többé egy egyszerű báb, erős legitimitással és személyes integritással kell rendelkeznie, hogy a nemzet egységét szimbolizálva, valódi hatalmi ellensúlyt képezve tölthesse be a feladatát. A közös listát állító pártok ezért vállalják, hogy a köztársasági elnök megválasztását közvetlenül a választópolgárok kezébe helyezik.
  • A közös listát állító pártok vállalják, hogy bepótolják az 1989-1990-es rendszerváltás fájó mulasztását, és nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat.
  • A közös listát állító pártok vállalják, hogy a fenntarthatóság elvei szerint kormányoznak, szembenéznek az ökológiai és klímaválság jelentette kihívással, és központi kérdésként kezelik a természet- és klímavédelem, a klímaalkalmazkodás és az igazságos átmenet ügyét.
  • A közös listát állító pártok vállalják, hogy összetartó, igazságos és biztonságos társadalmat építenek, ahol a jogaikban megerősített dolgozók tisztességgel megélnek a munkájukból, a nőknek a férfiakkal azonos fizetés és megbecsülés jár, az idősek méltányos nyugdíjat kapnak, az állam mindenki számára garantálja a minimális létfeltételeket és a minőségi közszolgálatatásokat, és kiemelten támogatja a leszakadó térségek, régiók gyorsabb fejlődését.
  • A közös listát állító pártok vállalják, hogy a megosztás és gyűlöletkeltés helyett társadalmi békét teremtenek, és azon fáradoznak, hogy begyógyítsák a magyar társadalomban máig elevenen élő történelmi sebeket.

Forrás

vétó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük