Connect with us

Bulvár

Megszűnik a Telegramm Németországban

Megosztás

A szolgáltatás az év végével szűnik meg, az utolsó lehetséges kézbesítési dátum szilveszter – közölte a vállalat szóvivője.

Megosztás

Másfél évszázad után kivezeti szolgáltatásai közül a táviratot a német posta (Deutsche Post).

A szolgáltatás az év végével szűnik meg, az utolsó lehetséges kézbesítési dátum szilveszter – közölte a vállalat szóvivője

A távirat – rövid szöveges üzenet, amelyet a postavállalat meghatározott időn belül kézbesít – a szolgáltatás iránti igény csökkenése miatt szűnik meg. Az utóbbi években annyira ritkán adtak fel táviratot Németországban, hogy a Deutsche Postnál nem is vezettek nyilvántartást a megrendelésekről.

Az ezredforduló idején még évente több tízezer táviratot kézbesítettek, 1990-ben pedig 1,675 milliót. A legnagyobb forgalmat 1978-ban regisztrálták, akkor 13 millió táviratot küldtek az akkori Nyugat-Németországban.

Az 1870-es években elterjedt szolgáltatás a technológiai változások mellett az ára miatt is egyre kevésbé versenyképes. A legfeljebb 160 karakteres szöveget tartalmazó távirat 12,90 euróba (5200 forint) kerül, 480 karakterig 18,35 eurót kell fizetni, még hosszabb szövegek kézbesítéséért pedig 200 karakterenként további 5,25 eurót – írta a Paketda című postaügyi fogyasztóvédelmi szakportál.

A német utcákról a bélyegkiadó automaták is eltűnnek. Nemigen lehet már alkatrészt szerezni a berendezésekhez, így fokozatosan leselejtezik mindet és nem állítanak fel újakat helyettük. A nyolcvanas években még hozzávetőleg 30 ezer működött, számuk 2019-re 1200-ra csökkent.

A Berlinben felállított első nyilvános telefonállomás 1881-es beüzemelése után bő 140 évvel a telefonfülkék korszakának is vége Németországban.

A még működő nagyjából 12 ezer állomást üzemeltető Deutsche Telekom első lépésként az érmés telefonokat szerelte le, február végével pedig deaktiválja a kártyás telefonok használatához szükséges kártyákat. A fülkék elbontásával a tervek szerint 2025-ben végeznek.

Ennyi vége! Búcsú a postai távirattól (távirati stílusban)

Szerző