Connect with us

Ez a nap

Két szakszervezeti vezető – eltérő vélemény

Brávó Tesco! Mától a nyugdíjasok olcsóbban vásárolhatnak!
Megosztás

Több százra tehető azoknak a munkavállalóknak a száma, akik várhatóan nem fogadják el a Tescóban zajló szervezeti átalakítások okán számukra felajánlott új munkakört, részben a munkabér változása miatt, részben pedig azért, mert az új pozíciójukban nem tudnak a szakmájukban dolgozni – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke pénteken az MTI-nek.

Megszűnnek a pékségek

Az elnök szerint ez leginkább a pékségekben és az éjszakai beosztásban dolgozóknál lehet jellemző, miután a Tesco bejelentette, hogy az áruházakban folyamatosan átállnak a félkész termékek sütésére a belső pékségben gyártott termékek helyett. Megjegyezte, hogy a 3000 négyzetméter és annál kisebb alapterületű áruházakban megszűnnek a pékségek, így például a pékek és dagasztók munkájára már nem lesz szükség. Ez a változás a KDFSZ elnöke szerint 200-300 embert érinthet.

Bubenkó Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy vannak a pékségekben olyan szakemberek, akik már évtizedek óta a vállalatnál dolgoznak, ezért inkább a végkielégítés lehetőségét használják ki. Ennek azért is nagy az esélye, mert a szakszervezeti vezető szerint más munkakörben nem tudnak számukra olyan bért ajánlani, mint amennyiért most dolgoznak.

Nem lesz éjszakai bérpótlék

Arról is beszámolt, hogy a szervezeti átalakítások, amelyek főként a társaság kiadásainak csökkentésével, valamint az áruház hatékonyságának növelésével magyarázhatóak, nagy létszámban érintik az éjszakai műszakban dolgozókat is, akiknek ugyan a cég vélhetően felajánlja, hogy dolgozzanak inkább nappal, azonban ha ezt elfogadják, akkor az éjszakai műszakpótlék összegével csökken a bérük.

Pozitívumként említette a vevőszolgálati pozíció-összevonást, az úgynevezett vevőszolgálati specialista munkakör kialakítását, amelynek betöltését béremeléssel motiválja a cég: a korábbi bruttó 197 000 forinttal szemben, 216 000 forintot lehet keresni.

Éjszakai munka helyett egészségesebb élet

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke szerint is lesznek, akik nem fogadják el az új pozíciót, például a nyugdíj előtt állók, akik inkább a végkielégítést választják. Ugyanakkor a KASZ elnöke úgy látja, hogy a szervezeti átalakítások kedvező változásokat eredményeznek, példaként az éjszakai műszakban dolgozók helyzetét említette. A szakszervezet elnöke szerint az éjszaka dolgozók számára a nappali műszak választása még a műszakpótlék kiesése mellett is pozitívum, hiszen, „a váltás jót tesz az egészségüknek”, az éjszakai munkavégzés ugyanis hosszú távon megterheli a szervezetet.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük