Connect with us

Kerítésen innen

Ennyi! Megszüntették Bige László -„a magyar nábob”- háziőrizetét

Megosztás

December közepén vették őrizetbe, majd házi őrizetbe került az egyik leggazdagabb magyar vállalkozó, a hűtlen kezeléssel és vesztegetéssel gyanúsított Bige László, akinek házi őrizete a közelmúltban véget ért – tájékoztatta Bige egyik jelentős cége, a Nitrogénművek Zrt. a közvéleményt, írta meg a Telex.

Megosztás

December közepén vették őrizetbe, majd házi őrizetbe került az egyik leggazdagabb magyar vállalkozó, a hűtlen kezeléssel és vesztegetéssel gyanúsított Bige László, akinek háziőrizete a közelmúltban véget ért – tájékoztatta Bige egyik jelentős cége, a Nitrogénművek Zrt. a közvéleményt.

Bebukta az ügyészség

Az MTI által is közölt közlemény alapján Bige 2021. április 28-tól, a Nyíregyházi Törvényszék jogerős döntése alapján nem áll semmiféle kényszerintézkedés hatálya alatt. Úgy jutott el idáig, hogy bő egy hónappal korábban, március 11-én indítványozták a kényszerintézkedés megszüntetését, ez alapján a Nyíregyházi Járásbíróság március 24-én ezt meg is lépte – csakhogy az ügyészség fellebbezett, majd kérte a házi őrizet meghosszabbítását. Az illetékes járásbíróság ezt elutasította, majd ez ellen is fellebbezett az ügyészség. Végül a Nyíregyházi Törvényszék a két ügyészi fellebbezést elutasította, és helybenhagyta a járásbíróság döntését.

„A Nitrogénművek Zrt. továbbra is teljes mértékben megbízik az igazságszolgáltatás döntéseiben, és minden jogi eszközzel megvédi magát a Bige Lászlót és a társaságot érintő igazságtalan intézkedésekkel szemben. A döntés eredményeként, Bige László semmilyen tekintetben nincs korlátozva abban, hogy kiemelkedő üzleti tevékenységét a továbbiakban eredményesen folytathassa”-olvasható a közleményben.

Az ügyészség gyanúja szerint Bige több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy közben közel 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét.

Kézről kézre?

Az ügyészség korábbi közleményében az áll, hogy a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított egyik cége 2018 előtt, éveken át nagy mennyiségben állított elő a mezőgazdaságban felhasználható terméket, ezek egy részét utasítására valótlanul selejtesnek minősítették, és csökkentett áron adták el a kereskedőknek.

Az egyik ilyen kereskedőcég szintén a vállalkozó érdekeltségébe tartozott. A kereskedők ezt követően piaci vagy ahhoz közeli áron értékesítették a terméket a végfelhasználóknak. Az egyik kereskedőcég vezetőjével megállapodott abban, hogy valótlanul selejtesnek minősített terméket fog neki eladni, aki azt tovább értékesíti a végfelhasználóknak, az így keletkezett vételár egy bizonyos részét azonban készpénzben visszaadja. Összesen több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt vett át így a gyanúsított az üzletfelétől az évek alatt-fejeződik be a Telexen Iván-Nagy Szilvia cikke.

Bige László összegző

 

bige László

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. csipetke

    2021.05.07 07:36 at 07:36

    Itt csak az lehet, hogy fosnak attól, amit Bige mondott, hogy lebuktat pár embert, vagy nem találtak ellene semmit. Nem is értem Bigét, mi az hogy csak úgy meggazdagodott, a fidesz nélkül?:) De Bige már régebben is azt mondta, hogy szemet vetettek a cégére. Ez nagyon valószínű, mert ezeknek minden kell. Ilyen az állandóan pénzre, minél több pénzre vágyó maffia-kormány

  2. Anna Kiss

    2021.05.07 22:11 at 22:11

    Gratulàlok Bige úr!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük