Megvan a második magyar aranyérem! Milák a csúcson, Hosszú a mélyben
A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján. A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett. Női 200 méter vegyesen Hosszú Katinka a hetedik lett.
Gratulálunk
A Bp. Honvéd 21 éves úszója már az első 50-en élre állt, hiába kezdett be tőle megszokott módon a dél-afrikai Chad le Clos, London bajnoka. Milák féltávnál ugyan visszaesett a harmadik helyre, de a második százra fordulva magabiztos előnyre tett szert, mert Chad le Clos és az olasz Burdisso is fáradni kezdtek.
A Rióban bronzérmes Kenderesi szokásos taktikájával versenyzett, azaz a mezőny hátsó felében, hatodik-hetedik tempózott energiát spórolva az utolsó 50 méterre.
A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy Milák milyen idővel nyer, végül 1:51.25 perccel, minden idők harmadik legjobb eredményével, megdöntötte a legendás Michael Phelps pekingi, 2008-as olimpiai csúcsát, eközben Kenderesi egészen a negyedik helyig jött fel, végül 1:54.52 perccel csapott a célba, hét századdal lemaradva a bronzéremről.
Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban.
Egy lehetséges magyarázat Hosszútól
Hosszú Katinka a hetedik idővel került a 200 méter vegyes döntőjébe, ahol aztán a hetedik helyen végzett. A magyar úszónő a táv nagy részében az utolsó helyen úszott, aztán az utolsó ötvenen beleerősített és végül a brit Alicia Wilsont megelőzte. Hosszú végül magához képest rendkívül gyenge, 2:12.38 perces idővel ért célba, az előfutamban (2:09.70) és az elődöntőben (2:10.22) is jobb időt ért el.
Hosszú nagyon csalódott volt a versenye után:
„Ami a legjobban frusztál, az az idő. Lehet, hogy az egy év halasztás, lehet, hogy egy másik felkészülés. Nem tudom. Ha most visszamennék, ennél sokkal jobb időt tudnék úszni. Még a 100 háton megpróbálok mindent.”
(Képünk nem a helyszínen készült)
VIA: Blikk
(A nap folyamán még foglalkozunk Hosszú Katinka szereplésével, elhozzuk egy távoli kollégánk Bartus László néhány gondolatát.)
Hosszú kifejezetten sportszerűtlen volt Jakabos Zsuzsival szemben. Lehet, hogy vesztét érzi, megkopott régi dicsősége, s ezért kapkod össze-vissza, bár a nagykeblűséget korábban sem ismerte.
Pingback: Bartus László Hosszú Katinka bukásáról: "Magunk részéről erre számítottunk" - Városi Kurír
Pingback: Milák Kristóf Európa-csúccsal ezüstérmes 100 pillangón - Városi Kurír