Connect with us

Blogbazár

Melyik az a kormányszerv, amelyik hivatalból megtéríti az embernek azokat a beruházásait, amelyektől szabadulni akar?

Már egy lakószobára sem elég az átlagbérrel felvehető hitel - állítja a szakértő
Megosztás

Ki kellene nyomoznom, melyik az a kormányszerv, amelyik hivatalból megtéríti az embernek azokat a beruházásait, amelyektől szabadulni akar.

Kell lennie ilyennek, biztosan nem csak Mészáros Lőrincnek intézték el.

Ő a cégein keresztül 2017-ben megvette a Mátrai Erőmű többségi tulajdonát, Jávor Benedek adatai szerint állítólag 5,9 milliárdért. Eleinte minden jól ment: a következő évben mindjárt kivett belőle osztalékként 11 milliárdot, és az Erőmű 7 milliárd állami támogatást is kapott. Szerintem már megérte.

Aztán jöttek a bajok….

Számos környezetvédelmi probléma merült fel, a cégből már nem volt haszon, inkább befektetni kellett volna.

De minden jó, ha a vége jó:

a héten bejelentették, hogy az állam megveszi a tulajdonrészt 17,4 milliárd forintért.

Na most szakasztott így jártam én is

Olcsón vettem egy guszta kék bokacsizmát, igaz, én 100 százalékos tulajdonban. Eleinte minden jól ment: remekül illett a farmeremhez. Sajnos állami támogatást és osztalékot nem kaptam, de azért úgy véltem: megérte.

Aztán jöttek a bajok…..

Számos probléma merült fel: a sarka lekopott, a bélése kezdte feldörzsölni a lábam. A csizmából már nem volt haszon, inkább befektetni kellett volna egy új talpbélésbe, sarkalásba.

De minden jó, ha a vége jó:

úgy látom, ilyenkor az államhoz kell fordulni, és az megveszi.

Én 6000-et fizettem érte a leértékelésnél, ha nálam is tartják a háromszoros árat, most 18000-et kell kapnom érte. Csak tudnám, melyik számon kell bejelentkeznem.

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük