Connect with us

Kerítésen innen

Menczer Tamás a lélegeztetőgép-raktárról: ebből egy szó sem igaz!

kereszt
Megosztás

Az államtitkár közösségi oldalán reagált a hírre, miszerint 2,5 milliárd forintból épít lélegeztetőgép-raktárt a kormány. Úgy fogalmazott: a hazugságbeszéd évfordulóját “stílusosan” hazugsággal ünnepli a baloldal.

Menczer azt írja: ma a baloldali politikusok és a sajtó is azt hirdette, hogy a kormány milliárdokért épít raktárt a feleslegesen megvásárolt lélegeztetőgépeknek.

Ebből egy szó sem igaz – jelentette ki….

„Ezzel szemben az igazság az, hogy az Európai Unió – Magyarország közreműködésével – vesz lélegeztetőgépeket, ezeket Magyarországon fogja tárolni, de persze ott veti be, ahol szükség lesz rájuk. Vagyis a projekt nem kerül semmibe a magyar költségvetésnek, és semmi köze az általunk megvásárolt életmentő berendezésekhez”

– írja, majd hozzáteszi:

„csak a szokásos. Újabb nap, újabb támadás a védekezésben dolgozók ellen. Ennek ellenére mi tesszük tovább a dolgunkat, az egészség és a gazdaság védelme a legfontosabb”

https://www.facebook.com/menczer.tamas/posts/3253804634699171

Menczer Tamásra lehet számítani….

kenguru

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Bálint Erika

    2020.09.17 17:39 at 17:39

    Mi van? Konkrétan?

  2. Marta+Brash

    2020.09.18 01:17 at 01:17

    menczer ezzel a kulsovel akar bizalomgerjeszto ellenzeki politikus is lehetne – ehelyett fiatalon eladta a lelket a fidesznek. HOL LEHET MEGTEKINTENI ENNEK AZ UNIOS BERUHAZASNAK a RESZLETEIT???? Mert az unios weblapokon ilyesmirol szo sem esik! Miert pont az Unio szelen levo orszagban helyeznenek el eletmento keszulekeket? Majom gyerek! Kulfoldon is nagyo jol tudjak, hogy mivel ez egy teljesen felesleges penzkidobas lenne, igy ok is a sajat zsebuket nezik: rengeteg kihasznalatlan raktarepulet, EXPO pavilonok allnak az o rendelkezesukre, – nem fogjak kiszervezni ezt a fontos dolgot egy politikailag teljesen megbizhatatlan orszagra, hulyegyerek! Ez a szoveg csak a sajat birkaitoknak jo – azoknak nyomjad, hatha jobban tejelnek belole! Tenyleg, mi van a HUNGEXPO teruleten felallitott sokszaz tabori aggyal? Kit fektettetek rajuk?

  3. Pingback: Újabb lefaragás a bespájzolt lélegeztetőgép-parkból - Mutyi gyanús kapkodás - Respublika

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük