Menekültek áttelepítési programját is támogatta a kormány

A kormány új ellensége az ENSZ, amelytől azonban 2015-ben húsz szíriai menekültet vettünk át önkéntes alapon. 

A Kalunba Nonprofit Kft. 80,3 millió forintot nyert el az úgynevezett nemzeti áttelepítési program megvalósítására 2015-ben, egy évvel később pedig további egymilliót az értékelésre – írja a Magyar Nemzet a Belügyialapok.hu belügyminisztériumi szakportálra hivatkozva.

A Kalunba holnapján is olvasható, hogy a hivatallal “kötött szerződés keretében áttelepített menekültek integrációjának támogatásáért feleltünk”.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) magyarországi szóvivője, Simon Ernő azt mondta, a program teljes mértékben állami volt, a menekülteket – húsz szíriai állampolgárt – a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai fogadták a repülőtéren. Őket egy már menedéket adó országból, Libanonból, Törökországból vagy Jordániából telepítették át Magyarországra.

Tehát a Szíriából vagy Irakból elmenekülő embereknek például Libanon adja meg a nemzetközi védelmet – ilyet kapott Magyarországtól is 1300 ember 2017-ben –, és a magyar hatóságok közülük válogatták ki azt a húsz szíriai menekültet, akit áttelepítettek Magyarországra. Ugyanilyen eljárás alapján Kanada mintegy 25 ezer menekült befogadását vállalta az úgynevezett ENSZ-kvóta szerint.

(Forrás: Magyar Nemzet)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük