Connect with us

Ez a nap

Menekült családoknak adta a kártérítést az őcsényi panziós

Megosztás

Őcsény lakosai tavaly halálosan megfenyegették a panzióst, aki szállást adott menekült családoknak, majd kiszurkálták az autójának a gumiját.

Fenyvesi Zoltán Őcsény panziósa
Megosztás

Tavaly szeptemberben a Migration Aid szeretett volna pár napra érvényes menekültstátusszal az országban élő családokat üdültetni Őcsényben. Miután lefoglalták a szállást pánik tört ki a Tolna megyei településen, és egy rendkívüli falugyűlésen halálosan megfenyegették a panzióst, hajnalra pedig kiszurkálták az autójának a gumiját. A botrány miatt még a falut 11 éve vezető polgármester is lemondott.

Orbán Viktor az őcsényi eseményeket helyeselte: „Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”.

A rendőrség nem így gondolkozott: a fenyegető gumiszurkálót elfogták, a bíróságon elítélték: kártérítés megfizetésére kötelezték.

Fenyvesi Zoltán panziós a napokban kapta meg a nekijáró 120 ezer forintot, amivel besétált a Migration Aid irodájába, és felajánlotta az összeget, hogy költsék menekült családokra.

(Forrás: Mérce)

Kapcsolódó:

Újraválasztották Őcsény polgármesterét

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük