Kerítésen innen
Ön mennyit kapott Sorostól?- Hol a lé, Hidvéghi bajtárs?
A Fidesz-kommunikáció alapján kiszámolható – ha hinni lehetne a mondottaknak – hogy Soros György minden magyar család számlájára cirka 300.000 forintot utalt annak reményében, hogy nem szavaznak Orbán Viktorra. Nézzen rá a kimutatásra, Ön már megkapta? Ha nem, akkor láthatja, hogy egy újabb hülyítés áldozata.
A sánta kutya esete
A kormánypárt megmondói tényleg nem feltételeznek annyit a magyarokról, hogy el tudnak végezni egy igen egyszerű számtani műveletet. Adott egy szám, amit el kell osztani egy másikkal és a végeredmény a családi kasszákban kellene legyen. De nincs! Ki érti ezt?
Ehhez képest smafu a nyugdíjkorrekció, meg a minimálbéremelés, sőt az Erzsébet-utalvány osztása is. A bibi csak annyi, hogy a szöveg a lejáratókampány része, ami így utánaszámolva visszafelé sült el.
Hol a lé Hidvéghi bajtárs?
Ha igaz amit a Fidesz kommunikációs igazgatója állít, akkor legalább 500 milliárd forintért (a többesszám minimum 2 milliárd dollárt feltételez) formálná a népakaratot az amerikai üzletember. Azaz a 3,2 millió háztartással számolva egy család (famíliánkénti véleményazonosságot feltételezve) meggyőzésére 156.250 forintot szán Soros – legalábbis átlagban. De tekintve, hogy a közvélemény-kutatások szerint a leginkább a Fidesz-tábor (itt van a biztos pártválasztók majdnem fele) és a bizonytalanok kis része retten az amerikai üzletembertől, ökölszabály szerint ez a summa inkább 321.500 forint családonként. (népszava.hu)
Amennyiben nem a családi folyószámlákra küldte hazánkfia az Orbán-buktatásra nekünk szánt összeget, akkor „állambácsi” kapta meg, hogy ossza szét közöttünk, ebben az esetben kicsit sem kedves regnáló, hová lett az összeg?
Vádlott az USA is
Hidvéghi az előtte teleírt papírból azt is felolvasta, hogy az Egyesült Államokban tavaly megháromszorozta az Orbán-kormány elleni lobbira fordított támogatásait; egy év alatt 16 millió dollárt, azaz mintegy 4 milliárd forintot költött az Orbán-kabinet elleni lobbitevékenységre.
A nem létező „Soros-terv” ezt a „kiváló” kormányt akarja megdönteni
A Fidesz azt állítja: 2 301 463-an vettek részt a nemzeti konzultáción
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
Németh Tamás
2018.01.28 11:53 at 11:53
Nekem nem kell utalnia ahoz hogy ne szavazzak a gecire! Gyűlölöm orbán viktort és a fideSS-t!
Por Öcsi
2018.01.28 20:33 at 20:33
Haver nekem nincs a számlámon soros pénz, DE TI KÜLDTETEK SOROS URNAK Erzsébet utalványt ??!!! Én egyébként SOROS URRA SZAVAZOK !!! gecik meg huzzanak mint a vadlibák !!! mig lehet !!!!!!