Ez a nap
Mentőautó és autóbusz ütközött Szolnokon, ketten meghaltak

Ketten meghaltak, többen megsérültek szerdán Szolnokon, ahol egy mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az M1 aktuális csatornán elmondta: egy megkülönböztető jelzését használó mentőautó eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy vele szemben közlekedő, utasokat szállító autóbusszal.
Közölte: a rendőrség vizsgálja a baleset bekövetkezésének pontos körülményeit és okát.
A rendőrség teljes szélességében lezárta az érintett utat, a forgalmat a 4-es főút irányába terelik.

Fotó: police.hu
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta, hogy a balesetben a mentőautó vezetője és a szállított beteg vesztette életét, az esetkocsiban tartózkodó mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült, őket a budapesti Honvédkórházba, illetve az Országos Baleseti Intézetbe szállították két mentőhelikopterrel ellátás után.
Hozzátette: az autóbuszon levő húsz sérült közül egy ember súlyosan, a többiek könnyebben sérültek. A sérültek között két gyermek is van, az ő állapotuk kielégítő, stabil. Jelenleg a kórházi vizsgálatok folynak. Az áldozatoknak és hozzátartozóiknak őszinte részvétüket nyilvánítják – közölte.
A Honvédkórház intenzív osztályára szállított mentőápoló állapota stabil, életveszélyes, többszörös koponyatörést, bordatörést szenvedett és egyéb sérülései vannak, jelenleg vizsgálják – nyilatkozta Muzsay Ildikó orvos ezredes, a Honvédkórház Egészségügyi Szervezési Intézetének vezetője.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától