Néhány olasz néző a világ más operaházaiban megszokott módon hangosan adza jelét nemtetszésének az Erkel Színház Gioconda előadása közben. Szünetben közbelépett a színház alkalmazottja.

Kár volt “túlmozogni” az esetet

Nem ártott volna inkább emlékezni arra, hogy az elmúlt századokban milyen élő volt az operák nézőtere, ettek, ittak és a tetszésüket, vagy a nemtetszésüket is azonnal hangosan kinyilvánították, hiszen együtt éltek az előadással és nem voltak olyan visszafogottak, mint manapság Magyarországon.

Egy csapat külföldinek nem tetszett, ahogy a tenor énekel a Gioconda előadásán. Hangosan biztatták, mire a szünetben odaléptek hozzájuk az Operaház munkatársai.

Az esetről a Fidelio egyik olvasója így számolt be:

 „Külföldiek ültek mögöttünk. Boncsér Gergely hangja nem töltötte be a nézőteret, és ezek a külföldiek elkezdték biztatni, hogy hangosabban, hangosabban, nem halljuk, több rendben véleményt nyilvánítva arról, amit hallanak.”

A szünetben aztán odament hozzájuk az  Erkel Színház munkatársa –, ezek a nézők pedig

„hiába mondták az igazukat, hogy ők rendszeresen járnak külföldön operába, és ott nincs velük probléma.

A vége az lett, hogy addig ment a molesztálás, míg maguktól elhagyták a színházat.”

Ezután a nézők között is fellángolt a vita, hogy meddig szabad tetszést, vagy nemtetszést nyilvánítani.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét