Mese (?) Csodaországról – Ha bárki a regnálóra ismer, az kizárólag a véletlen műve lehet !

Régóta érlelődtek bennem a gondolatok. Őrlődtem, mert nem igazán tudtam, mi a helyes, mivel segítek, esetleg mivel ártok. A leírt mondatoknak, legyenek azok bármilyen suták, erejük, súlyuk van, érzelmekre hathatnak.

A történetek valahol Csodaországban játszódnak

Egy olyan távoli országban történtekről írok, amelyek a mi horizontunkon  elképzelhetetlenek.

Én is úgy hallottam két pohár sör között az eseményeket egy olyan cimborámtól, aki azidőtájt éppen ebben a mesebeli országban járt, ahol elmondása szerint a hatalmasságoknak már Kánaán van, számukra eljött Amerika, a korlátlan lehetőségek földje. Mindezért sokat nem kell tenniük, csak a megfelelő hátsót kellett megtalálniuk. Ádáz harc folyik a pénz súlyától görnyedők között azért, hogy az úri fenékhez valahogyan odaférjenek.

Barátom -igaz már a sör mellé pár feles is lecsúszott- arról anekdotázott, hogy képzeljem el, ebben a tőlünk fényévekre lévő országban olyan nagy a bőség, hogy ingyen ételt osztanak, hogy ne kelljen otthon a családoknak mosogatniuk és átéljék a közösségi kajáltatás frenetikus élményét. Elmondása szerint -aki nem hiszi, járjon utána léghajóval-az ott élők közül egyre többen döbbenek rá, hogy egy ilyen ételosztás élménye megfizethetetlen, terjed a hír és egyre többen várják, -akár több órán át- hogy átéljék a földi mennyország e csodáját.

Sajnos vannak renitensek is, akik nem tudják értékelni mindezt

Az egyik ilyen ételosztásra egy másik bolygóról is odatévedt valaki. Egy fiatalka nő volt, aki ahogy jó hangosan -kebelbélim szerint ordítva- a sorban állók tudomására hozta, négy hónapos terhes is volt. Valószínűleg bal lábbal kelhetett, mert belekötött mindenkibe, aki élt és mozgott. Az ételt osztó önkénteseket a legbárdolatlanabb szidalmakkal árasztotta el, szinte dőlt belőle az emberi “jóság”. Ezzel nem elégedett meg, még a barátomat is többször leköpte, az egyik társuknak letépte a nyakláncát, egy harmadik hölgynek egyszerűen nekiment. Úgy látszik, megártott néki a jómód, az a gazdagság, ahova e humánus rendszer által jutott. A földi örömöket valószínűleg így adta ki magából, megmutatta, a hatalom propagandistái milyen sikereket értek el az emberek körében. A mag jó talajra talált, az már tényleg csak a véletlen műve, hogy végül a fiatalasszony a rendőrségünk vendégszeretetét is kiérdemelte. Tudod -tette hozzá a cimbim- milyen öröm lehet e honban élni, a születendő gyermeket egy ilyen édesanyával a földi paradicsomba hozza a gólya, s leírhatatlan boldogság vár az újszülöttre, hála a birodalmi központnak.

A sör közben megmelegedett, így áttértünk végleg a pálinkára

Nem tudom hányadik pohárka után komám egy újabb történetbe fogott bele. Így utólag sem akarom elhinni, hogy mindez azon a viruló településen megtörténhetett, bár a puszi-pajtásom szerint nem legenda, amit elmondott. Botorságfalván él többek között egy olyan család is, -de ők csak kivételek, mert nem voltak elég ügyesek- akiknek eme földi jóból biza nem sok, mondhatni semmi sem jutott. Belecsöppentek némi vitába a helyi hatalmasságokkal, ami segítséget kértek, hosszú idő után sem kapták meg. Mivel disznóhizlalásba nem tudtak belevágni, -ezt az emeleten nehezen tehették volna meg- így azon kevesek közé tartoznak, akiknek van úgy, hogy kenyérre sem igen telik. Amikor kitudódott mire készül, azaz kipakolni ország-világ előtt a bánatát, az esti órákban megszólalt a kaputelefonja.

Mikre jó a csengő?

Mert ilyen is van ám, bár most nem azért csörgött, amire kitalálója szerint szolgálnia kellene, mert  amikor a lakás ura felvette a kagylót egy földöntúli hang “szóla belé” és arra hívta fel az elégedetlenkedő, mondhatni hálátlan együgyűt, hogy ha nem áll le, nem fejezi be a jó elleni ármányt, akkor megnézheti ám magát. Engem kótyagos fejjel ez már a tévében látott maffia módszerekre emlékeztetett, el nem képzelem, hogy Kánaán földjén ilyen lehetséges. A kis történet hőse valami miatt nem így gondolta, és ijedtében megfújta trombitáján a visszavonulót.

Közeledett a talponállóban a záróra, így csak ezt a két történetet tudta komám velem megosztani. Persze az is lehet, hogy többről is mesélt, de oly mámoros állapotban az ember agya is kikapcsol.

A mámorból ébredezve próbálok némi tanulságot is levonni.

A boldogság sem fenékig tejföl, és még Csodaországban is csak azokon lehet segíteni, akik ezt hagyják. Szerencsére kevesen vannak, így lépten-nyomon tehetős emberekre botlunk, itt nem kell hirdetni, hogy a hon jól teljesít. A másik tanulságot már nehezebb megfogalmazni. Talán az lehetne, ha nem törődsz bele a sorsodba, ha lázadsz a sok jó ellen, akkor biz’ betörhetik a fejed, és utána megnézheted magad. Mert még a csodák országában sem lóghatsz ki a tornasorból.

Amiről írtam, a képzelet szüleménye. Ha bárki esetleg magára ismerne, az kizárólag, csakis a véletlen műve lehet.

Coandă

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük