Meseország jobban teljesít!

Meseország valahol a Föld nevű bolygón fellelhető, térképen is megtalálható. Lakói több mint ezer éve élnek e földön, a történelem vérzivataraiban sok náció keveredett egymással, és biza, többféle kultúra is hatással volt az ország fejlődése. Az ország első királya már nyugatban látta az ország biztos jövőjét, mindent meg is tett ennek érdekében.

Manapság más módi járja,

a “hanyatló” nyugatnak csak a pénze kellene, az ország urai számára a keleti uralom gyakorlás a szívük csücske. Nos ebben a Meseországban, van egy település, amely olyan mint az ország sok települése, szárnyal minden, persze szövegben.

Minden szép, minden jó, mindennel elégedettek azok, akik közel vannak a húsos fazékhoz. Dől is a lé, no nem mint a mesében. Hízik a bankszámla, sokak számára a Kánaán is elérkezett. Pénzük annyi, mint a pelyva.

Van aki sertés hizlalásba fektet, mások a látszatot erősítik. Mert mint Meseország számos virágzónak mondott településén, az önfényezés jobban teljesít.

Bármilyen meglepő, Meseországban vannak láthatatlan emberek is,

akik persze valójában nem léteznek, csak a mesében. Mármint az úri had meséiben. Egyébként nagyon is vannak, sőt -bármilyen meglepő- még lélegezni is mernek, de a bátrabbak, még emberhez méltó módon szeretnének is élni. Ez ebben a csodákkal teli, mindig győztes -mármint akinek vastag a bukszája- országban nem egyszerű. Az ország egyik /volt?/ hatalmassága szerint,

“mindenki annyit ér, amennyije van”,

mások esti mesékben elmondják, hogy csak az éhezik, aki nem is akar enni. A külcsín, eltakarja a mindennapok valóságát.

Így van ez Meseország e szép településén is, valahol a hegyek, völgyek között, ahol még a vonat is zakatol

A település vezetői már hetek óta -ahogy karácsony előtt megszokhattuk- jótékonykodnak. Valami véletlen folytán, mindig arra jár egy tévékamera, vagy egy fotós, és már kész is az újabb győzelmi jelentés. A látszat eltakarja a valót, hisz’ arról, nem szokás Meseországban szólani.

Megesett, hogy egy idős honpolgár, vette a fáradtságot,

felhívta az illetékest, hogy nincs pénze ennivalóra, várja a kis nyugdíját, de addig éhen hal. Két pofa sör között ilyenkor azt szoktuk mondani, uccu neki, vigyünk a telefonálónak minden nap meleg ételt, ennyi pénze még csak van a focidúlt településnek. Nos, nem ez történt. Az illetékes -biztos jó okkal- felhívta egy civil!!! szervezet vezetőjét, s kérte, segítsenek már a nyugdíjason. Pár napot megpróbálnak ők is valamit tenni, de jövő hét elejétől a “kiátkozott” civilek gondoskodnak, mint sok más családról a munkában megfáradt embertársunkon.

Meseországban rengeteg ilyen és hasonló kis történetet írt és ír az élet

Itt mindenre van közpénz dögivel, ha a saját zseb is érintett lehet, -mondják, ki tudja igaz-e- de aki szegény, az bizony még ebben a majdnem nyugati életszínvonalú országban is, az a legszegényebb. Mert Meseország jobban teljesít. A történet a képzelet szüleménye, akár így is történhetett. Ha bárki magára ismerne, az csak a véletlen műve lehet.

NÉBIH

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük