Connect with us

Ez a nap

Mészáros Lőrinc kinyitotta a bukszáját – 50 milliót adományozott

meszaros
Megosztás

A Mészáros Csoport ötven millió forintot adományozott a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek a gyerekek korai élettani károsodását felismerő laboratórium létesítésére.

„a jövő a gyermekeké, de a felelősség a miénk”

A csoport pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy

a laboratórium az intézet Üllői úti főépületében kap majd helyet, és várhatóan az év végéig megkezdheti működését.

Az egységben többi között az érző idegpályák károsodásának korai mérésére, az autonóm idegrendszer funkciójának jellemzésére, valamint terhelés közbeni szív- és érrendszeri vizsgálatra lesz lehetőség az új műszerekkel – ismertették.

Nagy Anikó, az intézmény főigazgató főorvosa kifejtette, hogy

a laboratórium a cukorbetegség szövődményeinek kialakulása, az idegrendszeri, ér- és szívkárosodások, valamint betegségek korai felismerését és kezelését teszi lehetővé.

Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a csoport a segítségre szoruló gyerekek elkötelezett támogatója, hiszen

„a jövő a gyermekeké, de a felelősség a miénk”.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Ilona Takács

    2020.04.24 14:39 at 14:39

    Akik az elmúlt 10 év alatt jogtalanul jutottak hozzá a hatalmas vagyonukhoz, azok adogassák csak vissza, ugyanis az a pénz hiányzik az ország sok részéből, többek között a kórházakból!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük