Kerítésen innen
Mi a gond az új Polgári Perrendtartással? – Aláírás gyűjtés a visszavonásért
Ha egyszerűen akarnánk fogalmazni az új Perrendtartási törvény polgárellenes. Jogról beszélünk így nincs helye az egyszerű fogalmazásnak. Fussunk neki újra, az új Pp: ügyfél és védő ellenes, állítják sokan. A Városi Kurír Váczi Árpád gödöllői gyakorló ügyvédet kérdezte.
A felesleges megkötések tárháza
– Mi változik?
– Például az, hogy az új Perrendtartási törvény . nagyon szigorúan és néha nehezen értelmezhető módon határozza meg mondjuk a keresetlevél kötelező tartalmi elemeit.
– Mit értsünk ezen?
– A keresetet a jogi képviselő kizárólag elektronikus úton nyújthatja be.
Az elektronikus űrlap adattartalma nagyon széleskörű a felek adataira vonatkozóan. Ettől függetlenül nehezen értelmezhető többek között, a keresetlevélben (amit az űrlaphoz kell csatolni) pl. az, hogy ha az eljáró ügyvéd telefonszáma, vagy email címe nincs megjelölve, de az űrlapon ezek az adatok szerepelnek, akkor az visszautasítási ok vagy sem.
Vagy, köztudomású tényeket, például, hogy Budapest Főváros főpolgármestere Tarlós István, szükséges-e igazolni. Amennyiben az egyik peres fél a Fővárosi Önkormányzat, ugyanis a nem természetes személy (pl.: önkormányzat) perbeli jogképességét és a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy képviseleti jogát megalapozó tényeket és jogszabályhelyet igazolni kell, visszautasítás terhe mellett.
– Az ilyen kérdésekben tehát sincs kialakult bírósági gyakorlat és egységes értelmezés?
– Nincs. Nekem volt olyan keresetem, amit azért utasított vissza a bíróság, mert nem igazoltam az általam képviselt egyesület perbeli jogképességét és e törvényes képviselőjének megjelölt személy (az egyesület elnöke) képviseleti jogát. Midezst úgy, hogy a közhiteles nyilvántartásban szereplő adatokat nem kell igazolni, a civil szervezetek névjegyzéke pedig az.
– A bírói gyakorlat kialakulásáig hosszú időnek kell eltelnie, amennyiben a jogalkotó nem változtat az előírásokon. A törvény céljairól is megoszlanak az álláspontok. A nem megfelelően átgondolt jogszabály alkotás az egyik fő oka a jelenlegi helyzetnek. alighanem ennek is köszönhető, hogy már közel 500-an írták aláa bevezetését ellenző petíciót.
– A probléma az, hogy más területeken is hasonló zavarok észlelhetőek, például a földhivatali kérelmek esetén sem egységesek és azonosak a földhivatalok eljárásai és döntései.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Click to comment
Friss
- Műbalhét KDNP-s erősítéssel folytatnák regnálóék, de úgy tűnik, érdektelenség miatt hamvába hull…
- Sulyok Tamás elmagyarázta, miért írta ‘űzött majom sebességgel’ alá a gyülekezési törvény módosítását
- Bolond világ! – Boldog az a nép, amelynek történelme unalmas….
- A Trump-kormány elkaszálta a projektet, amivel az elrabolt ukrán gyerekeket követték
- Brávó! A köztársasági elnök kommunikációs igazgatója: össze-vissza hazudozott a ‘Telex selejt’ – A nyomaték kedvéért poloskás képpel posztolta
- Orbán Viktor közösségi uszítás okán feljelentve – Polt legfőbb ügyész dönt a továbbiakról…
- Szentkirályi Alexandrára ‘rátörték’ a nyitott ajtót, a hölgy műmeglepedten fogadta az ‘atrocitást’
- Magyar-magyarázat arra, hogy miért maradt csendben a Pride betiltása elleni tüntetéssel kapcsolatban
- Meg áll az ész és ácsorog – Vita közben egymást videózza provokátor és politikus
- Az Országos Mentőszolgálat vezetésének legújabb szégyenletes tette