Budapesti hétköznapok
Mi az? Karácsony kitörpölte, Bán Teodóra megvétózta, mi bekajáljuk és finanszírozzuk
Szerdán jelentette a két oldalról zsarolt (Fidesz, DK) Karácsony főpolgármester, hogy kitalálta a tutit, ami minkét fél diktátumának megfelelhet. Azonban nem számolt az emberi tényezővel.
Ki jár Budapesten színházba?
Tévedés ne essék, az egész színházi mizéria egy féknyúzon alapszik, miszerint a budapesti színházakba csak a budapestiek járnak. Ez egy óriási csúsztatás. A fővárosban működő színházak szinte kivétel nélkül országos intézmények, hiszen még a diaszpórából is sokan látogatják.
Gulyás miniszter -Orbán Viktor szája- tehát gonosz, olcsó hazugsággal igyekszik zsarolni a főváros vezetését, amikor arról beszél, hogy ha nem azt nevezik ki, akit ők akarnak, akkor kivonulnak ezeknek a színházaknak a finanszírozásából.
A fenyegetés beváltására csak akkor lenne egy demokráciában -tehát nem nálunk- módja a kormánynak, ha azzal egy időben csökkentené -az egyébként is botrányos méretű- adóelvonást, amivel az önkormányzatokat jelenleg is igyekszik féken tartani. Ez a legújabb zsarolás tehát nem más, mint a szokásos arcpirító ügymenet nyilvánossá tétele.
Bán Teodórának nem tetszik az ötlet
A közgyűlés által megszavazott kettős ügyvezetést nem tudom elfogadni
– mondta a Népszavának Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház eddigi ügyvezetője. Hozzátette azt is, hogy
csak akkor vállalná a Margitszigeti Szabadtéri Színpad vezetését, amennyiben azt és a Városmajori Szabadítéri Színpadot két önálló cég irányítaná.
Mandátumhosszabbítás
Bán Teodóra azt is szeretné, ha hat hónappal meghosszabbítanák a március elsején lejáró mandátumát, hogy a mostani nyári szezont, amit előkészített, még az eredeti tervek szerint le tudja bonyolítani. Azt is jelezte, hogy ezt nem ultimátumnak,
„hanem logikus és gyakorlatban működő konstrukciós javaslatnak” szánja.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát arról, hogy a fővárosi önkormányzat fenntartásában lévő, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot és a Városmajori Szabadtéri Színpadot működtető cégnek – a Szabad Tér Színháznak – megosztott vezetése legyen.
Az előbbit Bán Teodóra, az utóbbit Benkő Nóra irányítaná.
A főpolgármester azután állt elő ezzel a javaslattal, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megzsarolta:
amennyiben nem Bán Teodóra lesz újra az intézmény vezetője, a kormány nem tárgyal tovább a fővárosi színházak fenntartásáról (amiről március 1-ig kellene dűlőre jutni), és a finanszírozásból is kiszáll.
Szerző
Friss
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
- Szoboszlai Dominik kettős célja
- Tényleg attól vagyunk beájulva, hogy Orbán újságírói kérdésekre válaszol? – Kövesse élőben, aki akarja!
- Egy Nagy nevű közgazdász dönti el, hogy az Ön lakhelye mellett lesz-e akkumulátorfeldolgozó